Megint őrizetbe vették a 680 milliós váltóhamisítással gyanúsított közjegyzőt
A házi őrizet hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el és bizonyítékok eltüntetésével próbálta meghiúsítani büntetőügyében a bizonyítást, így újra őrizetbe vették a közel 700 milliós váltóhamisítással gyanúsított közjegyzőt - írja az MTI.
Ibolya Tibor, fővárosi főügyész közleményében felidézte: a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőként tevékenykedő férfit és bűntársait csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítja. A nyomozó ügyészség a közjegyzőt január 24-én gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozta előzetes letartóztatását, a bíróság azonban enyhébb kényszerintézkedést, házi őrizetet rendelt el.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi ezt követően, a folyamatban lévő büntetőeljárás, illetve házi őrizet hatálya alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, amely miatt ellene a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőeljárás - tette hozzá a főügyész.
Ibolya Tibor közölte: megalapozottan feltehető továbbá az is, hogy a gyanúsított a házi őrizet hatálya alatt tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok elrejtésével, nem kizárhatóan megsemmisítésével meghiúsítani, illetve megnehezíteni igyekszik az ellene folyó büntetőeljárásban a bizonyítást.
Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt ismét bűnügyi őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását, amelynek elrendelése kérdésében szerdán dönt a bíróság.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?