Megkezdődött a kormányzás átvétele
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMa kezdi meg az ügyek átvételét a frissen esküt tett új magyar kormány. Adóemelés nem lesz, bár a fogyasztási típusú adókat lassabban tudják majd csökkenteni a munkát terhelő elvonások mérsékléséhez képest - mondta a Duna Televízió reggeli háttérműsorában Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
A belügyminiszter is megkezdi ma az átadás-átvételt, vélhetően gyorsan megtörténik az állomány és a lehetőségek felmérése. A meglévő tervekből pedig valószínűleg azt a tervet teszi le az asztalra az új tárcavezető, amivel a leginkább biztosítható, hogy két héten belül rend legyen ott is, ahol eddig ez csak a "remények szintjén valósulhatott meg" - reagált a Duna Televízió közbiztonságot érintő felvetésére Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a csatorna Hattól nyolcig című műsorának nyilatkozva.
Várható - a belügyminiszter bizottsági meghallgatásán mondottak nyomán - a rendőri jelenlét erősítése a közterületeken. A több rendőr növeli majd a visszatartó hatást is - vélte a politikus.
Ami Szlovákiának a magyar állampolgársági törvény módosítása miatti tiltakozását illeti, arra Szijjártó Péter úgy reagált: mindenekelőtt óriási siker a kettős állampolgárság. Régen nem állt elő ugyanis az a helyzet, hogy egy nemzetstratégiai szempontból ilyen fontos ügyben a hét szomszédos országból hatnak ne lett volna semmilyen problémája a magyar döntéssel. Most ez a helyzet, egyedül Szlovákiának van problémája - hangzott az érvelés.
Bárki lesz is azonban a következő szlovák kormányfő, a szlovák-magyar viszonyt teljesen új alapokra kell helyezni. Méghozzá a kölcsönös tisztelet alapjára, ami most nem létezik; Szlovákiától ugyanis Magyarország nem kapja meg azt a tiszteletet, ami egy kiegyensúlyozott partneri viszonyhoz szükséges lenne - szögezte le a miniszterelnöki szóvivő.
A politikus szerint az új magyar külügyi vezetés megteszi a szükséges lépéseket az Európai Unió megfelelő intézményeinél, amelyek elvezetnek az uniós gondolatokkal össze nem egyeztethető szlovák lépések eltörléséhez.
A gazdaságpolitika várható lépéseit firtató kérdésre Szijjártó Péter úgy reagált: nem terveznek adóemelést a fogyasztói típusú adók területén sem, szemben azzal, ami néhány médiumban megjelent ezzel kapcsolatban. A sajtó egy része vélhetően félreértette és ennek nyomán félremagyarázta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavait.
A miniszter a bizottsági meghallgatásán világosan fogalmazott - állította a miniszterelnöki szóvivő. Eszerint: az adózás súlypontját le kell venni a munkajövedelmekről; a fogyasztási adók csökkentése pedig kisebb ütemben képzelhető el, mint a munkát terhelő elvonásoké. Először a munkára rakodó terheket kell csökkenteni, mert a magyar gazdaság talpra állításához elengedhetetlen a foglalkoztatás növelése, ám ez a mostani adószint mellett nem valósítható meg. Lesz tehát adócsökkentés, de semmifajta adóemelésről nem volt és nincs is szó - szögezte le Szijjártó Péter.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?