Megszakadunk a munkában - és a család is rámegy
Egyre többet dolgoznak a németek, akik a munkaidő tekintetében alaposan lekörözték európai kollégáik többségét - tűnik ki abból az európai uniós felmérésből, amely hétfőn vált ismertté Berlinben. A 27 tagállam közül "szorgalomban" Németországot csak Bulgária és Románia, továbbá Nagy-Britannia és Csehország előzi meg.
A hivatalos statisztika szerint heti 41,1 órát dolgoznak a németek, az élen járó románok és bolgárok ezzel szemben hetente 41,7 órát teljesítenek. Magyarország a kilencedik helyen áll, heti 40,5 órás munkaidővel. A "leglustábbak" az unióban ezzel szemben az olaszok és a franciák, ők ugyanis a felmérés alapján heti 38,4, illetve 37,7 órát dolgoznak.
Ami a németek munkaszeretetét illeti, kitűnt az is, hogy a heti munkaidő 3,3 órával növekedett a 2003-as hasonló adatokhoz képest.
Meglehetős felháborodással reagált a legfrissebb uniós összehasonlításra és ezen belül a németek "túlbuzgóságára" a legnagyobb német szakszervezeti szövetség vezetője. Michael Sommer, a DGB elnöke a trend sürgős visszafordítását követelte, mindenekelőtt azt hangoztatva, hogy a munkaidő növekedése egyrészt családellenes, másrészt káros az egészségre. A szakszervezetek szerint a heti 37,6 órás munkaidő lenne reális, ami különös tekintettel a túlórák növekvő számára, egyszerűen betarthatatlannak tűnik.
Berlinben némi meglepetést okozott, hogy a munkaidő tekintetében a románok és a bolgárok állnak az első helyen. Az azonban már kevésbé, hogy a listát az olaszok és a franciák zárják. Az uniós átlag heti 40 órát tesz ki.
A szakszervezetek számára ugyanakkor némi öröm az ürömben, hogy a fizetett szabadság tekintetében Németország szintén az élmezőnyben foglal helyet. A legtöbb a fizetett szabadság Svédországban, mégpedig évi 33 nappal, ezzel szemben az észtek és a ciprusiak fizetés mellett csak évi 20 nap szabadságot élvezhetnek. A németeknek a munkáltatók 30 nap pihenést fizetnek ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?