Megválasztották Kína legjobb cégvezetőjét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKína legjobb cégvezetője a legnagyobb magántulajdonban lévő bank első embere lett a Forbes China frissen közzétett 2013-as összeállítása szerint.
Az amerikai Forbes kínai nyelvű kiadása által szerdán nyilvánosságra hozott 2013-as rangsort a Minsheng Bank Corp. vezérigazgatója, a sajtóban igen ritkán szereplő Hong Csi vezeti. Ő a vállalat elmúlt tizenkét havi teljesítménye alapján került az élre. Az 1996-ban alapított, többségében nem állami tulajdonban lévő, 230 fiókkal rendelkező bank ugyanis - a gazdaság általános lassulása és a szűkös hitelezési lehetőségek jelentette kihívások ellenére - 34 százalékkal tudta profitját növelni az elmúlt év során. Hong a Baidu internetes keresőóriás vezérét és az ország egyik leghíresebb cégvezetőjét, Robin Lit taszította le a trónról, aki nem utolsósorban Kína egyik leggazdagabb embere és igazi híresség a kínai társadalomban.
A Forbes idei ezüstérmese a sanghaji székhelyű Want Want China élelmiszercég vezetője, a tajvani Csaj Eng Meng. A ropogtatnivalóiról és ízesített tejtermékeiről ismert vállalat nyeresége tavaly 554 millió dollárt tett ki, amely sosem látott rekord és 32 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Az első öt sorában a Gree elektromos berendezésgyártó Tung Min Cu, a BMW és Toyota egyik kínai partnereként szolgáló Brilliance China autóipari céget vezető Csü Jü Min és Ma Hua Teng, az elektronikai óriáscég, a Tencent első embere szerepel.
Az első tízbe meglepő módon nem jutott be az elmúlt évben több szektorban is erőszakosan terjeszkedő Alibaba konglomerátum idén visszavonult vezetője, Jack Ma, akit az első számú kínai vezérigazgatóként emleget a gazdasági sajtó. A korábban említett Robin Li pedig a tavalyi első helyről a 40. helyre csúszott idén.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?