kapubanner for mobile

Mely országok munkavállalóinak vonzó Magyarország?

Összességében az, hogy több munkavállalási engedélyt adtunk ki 2012-ben, mint egy évvel korábban, annak eredménye, hogy többen érkeznek az ázsiai országokból. Ezek közül is kiemelkedő mértékben megnőtt hazánk vonzereje a thaiföldi és a vietnami munkavállalók körében, természetesen a kínai, japán, mongol és indiai állampolgárok jelentősebb száma mellett - mutat rá a Menedzsmentfórum írása.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb statisztikája szerint 2012-ben 11 056 munkavállalási engedélyt adtak ki, ami előző évhez képest 4,7 százalékos növekedést jelent. Jelentős változás egyébként ezen a területen a 2010-2012 közötti időszakban nem történt, ezt megelőzőleg viszont csökkenő trend volt a jellemző. A Menedzsmentfórum szerint emögött részben adminisztrációs, részben pedig prózai ok áll: kevesebb munkavállaló számára vagyunk célország.

Régiók szerinti lebontásban megfigyelhető, hogy míg az uniós országokból érkezők száma lényegében nem változott, az unión kívüli szomszédos országok állampolgárai számára 15,7 százalékkal kevesebb engedélyt adtunk ki, mint egy éve. Az Európán kívüli országokból érkezők száma viszont 7,9 százalékkal emelkedett.

A kiadott engedélyek száma a legmagasabb a kínai (3 202 db), az ukrán (2 170 db) és a szerb (753 db) állampolgárok esetében volt 2012-ben. A kínaiak esetében 1,2 százalékkal volt magasabb az engedélyek száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az ukránoknál viszont 16,7 százalékkal, a szerbeknél 10,8 százalékkal volt alacsonyabb.

Összesen 2012-ben egyébként Magyarországon 18 418 darab érvényes munkavállalási engedély volt kiadva, ami egy 2003 óta folyamatosan csökkenő trend újabb állomását jelenti.

Menedzsmentfórum
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk