Melyik nyugdíjasoknak tett ígéret valósulhat meg?
Bár a kampányidőszakban a pártok bőkezű ígéretekkel próbálják megnyerni a nyugdíjas szavazókat, a legnagyobb kérdés az, hogy ezek mennyire fenntarthatóak hosszú távon. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a magyar nyugdíjrendszer alapvető reformra szorul, amely nélkül az ilyen eseti juttatások csupán társadalmi tűzoltásként működhetnek - írja a naphire.hu a Spirit FM-en elhangzott rádió műsor alapján.
A Spirit FM „Több-kevesebb” című műsorában dr. Farkas András nyugdíjszakértő értékelte a Tisza Párt és a Fidesz nyugdíjasokat érintő ígéreteit, melyek kulcsfontosságú kérdésként jelennek meg a választási kampányban.
A Tisza Párt programjának egyik legfontosabb eleme a nyugdíjasok számára biztosított évi 200 ezer forintos SZÉP-kártya, amelyet élelmiszerre, gyógyszerekre és egészségmegőrzésre lehetne felhasználni. Ez az ígéret nagyban hozzájárulhatna az idősek anyagi terheinek csökkentéséhez, ugyanakkor finanszírozása kérdőjeleket vet fel, hiszen megvalósítása évi 500 milliárd forintos költséggel járna. Ez az összeg megegyezik a 13. havi nyugdíj kiadásával, amelyet mindkét párt garantálni ígér.
Egy másik jelentős változtatás a gyógyszerek áfakulcsának 0 százalékra csökkentése lenne, amely nemcsak a nyugdíjasok, hanem az egész társadalom számára előnyös lehet. Azonban figyelembe kell venni, hogy a magyar költségvetés fő bevételi forrása a fogyasztási adó, így az áfa csökkentése komoly költségvetési kockázatokat hordozhat magában.
A Tisza Párt további ígérete, hogy a 65 év feletti munkavállalók jövedelmét szja-mentessé teszi. Ez különösen azok számára előnyös, akik nyugdíj mellett is dolgoznak, hiszen nettó keresetük lényegesen növekedhet.
A Fidesz kormánypárt az élelmiszerek és gyógyszerek áfájának részleges visszatérítését ígéri, amely havi maximum 15 ezer forintos megtakarítást jelenthet a nyugdíjasoknak. Ha ennek teljes költségeit vesszük alapul, ez is akár közel 500 milliárd forintos tétel lehet egy évben. Emellett a Fidesz fenntartja a 13. havi nyugdíjat és lehetőséget biztosít egy speciális nyugdíjprémium bevezetésére. Az ígéret szerint, ha a gazdasági feltételek engedik, akkor a nyugdíjasok többlet juttatást is kaphatnak novemberben.
A nyugdíjasok folyamatos relatív elszegényedését csak egy igazságosabb nyugdíjemelési rendszer tudná megállítani, nem pedig egyszeri kedvezmények és költekezések
- mondja a szakértő.
A politikai versengés jelenleg elfedi ezt a problémát, de a választások után kulcsfontosságú lenne egy valódi nyugdíjreform kidolgozása. Kérdés, hogy lesz-e politikai akarat a fenntartható megoldások bevezetésére, vagy maradnak a kampánycélokra szabott, eseti ígéretek – foglalja össze a szakértő a naphire.hu cikke szerint.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?