Mérnökpalántákat késztet ötletelésre a Bosch
Környezetkímélő járgányok futamával, gigantikus elektromobil versennyel, fergeteges szabadtéri programokkal tarkított egésznapos családi rendezvénnyel készül a Bosch a Föld Napjára április 18-án, Miskolc belvárosában. A rendezvény házigazdája Görög Zita és Mezei Dániel lesz - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
"Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a környezeti erőforrások végességére, és az emberi figyelmetlenség globális romboló hatásaira. Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy kis odafigyeléssel, és a fiatal, tehetséges mérnökök innovatív megoldásaival apró lépésekben is tudjuk segíteni a természet regenerálódását, a környezet védelmét." - emelte ki Horváth Attila, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft., az eseményt szervező cég ügyvezető igazgatója.
A miskolci Városház téren április 18-án 10 órától kezdődő nagyszabású program keretében azok az elektronikus hajtással rendelkező járművek mérik majd össze teljesítményüket, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatói csapatai terveztek és kiviteleztek a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett versenyre. Az összesen 38 csapat nevezésének köszönhetően, a körversenyen és a gyorsulási futamokon közel 200 mérnök mérheti majd össze tudását. Végre kiderül, mennyire sikerült az elektromobilokat "életre tervezni"!
A járművek 4 különböző kategóriában kapnak majd elismerést: hosszú távú és rövid távú gyorsulási eredményeik, műszaki megoldásuk, illetve szépségük, dizájnjuk alapján, mely utóbbira a közönség szavazhat. A verseny abszolút győztese amellett, hogy egy évig viseli a "Bosch Legjobb Elektromobilja" címet, a kategória győztesekkel és a felkészítő tanárokkal együtt külföldi tanulmányúton vehet részt.
Színes, ajándékokkal teli rendezvény
Az Elektromobil futamok mellett számos színes programmal, a tervező csapatok bemutatásával, Bosch információs parkkal és termékbemutatóval, zenével, táncelőadásokkal, gyermekeknek szervezett programokkal és értékes ajándékokkal várják a szervezők a helyszínre látogatókat a Föld Napján.
"A Bosch egyik kulcsfeladatának tartja az új generáció tagjainak felkarolását, kreativitásuk, újító ötleteik felszínre hozását. Az egyetemekkel való együttműködéseink, előadássorozataink, a gyakornoki programok és az Elektromobil verseny is ezt a cél szolgálja. Szeretnénk, ha a Bosch segítségével a hallgatók olyan meghatározó élményekkel gazdagodnának, amelyek hosszú távon motiválják és felkészítik őket későbbi mérnökpályájukra." - mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon