Robotokkal és MI-vel trenírozzák a fiatalokat ennél a cégnél
Több mint 1100 középiskolás diák vett részt a Bosch és a Mobilis Interaktív Élményközpont második alkalommal megvalósult pályaorientációs programsorozatán a 2025/2026-os tanévben. A program célja az volt, hogy digitális készségeik fejlesztésével készítse fel a fiatalokat az MI-korszak kihívásaira, segítve őket a továbbtanulásban és a karrierépítésben.
Sikerélményt és kézzelfogható tudást kaptak a diákok
A magyarországi Bosch csoport, a győri Mobilis Interaktív Élményközpont és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében frissen lezárult programsorozat a jövő tudományos innovációit valós problémákon keresztül hozta kézzelfogható közelségbe a középiskolások számára. A foglalkozások élményalapú tanulásra épültek, ahol a diákok kreatív feladatok megoldásával saját maguk fedezhették fel a robotika, a szenzorok, a programozás és a mesterséges intelligencia napról napra változó világát.
A második alkalommal megvalósult Bosch-Mobilis középiskolás program célja az volt, hogy fejlessze a fiatalok digitális készségeit, kompetenciáit és tudását, támogatva őket a továbbtanulásban, a későbbi karrierépítésben. A 2025 októberétől idén áprilisig tartó programsorozatban 43 középiskolás osztály, összesen több mint 1100 diák vett részt Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyéből. Az ősztől tavaszig tartó program nemcsak inspirációt és kézzelfogható tudást adott a középiskolásoknak: a csapatmunkát, a kreatív feladatmegoldást és a problémamegoldó gondolkodást is erősítette. Külön érdekesség, hogy a diákokat oktató tanárok is részt vehettek a program kifejezetten pedagógusoknak szánt zárórendezvényén a győri Mobilis Interaktív Élményközpontban, hogy első kézből tapasztalhassák meg a módszertan hatékonyságát.
Önvezető LEGO-autót, robotporszívót és MI-alapú programot fejlesztettek a középiskolások
A pályaorientációs program során a diákok sok más mellett elsajátíthatták a robotépítés és -programozás alapjait: a LEGO-elemekből készített autókat különböző szenzorokkal és kódokkal „okosították”, hogy alkalmassá tegyék minirakományok szállítására és a tesztpályákon való manőverezésre. A fiatalok saját tervezésű robotporszívót is építettek újrahasznosított alapanyagokból és 3D nyomtatott alkatrészekből, majd szenzorok beépítésével a készüléket önjáró működésre programozták, és a helyszínen rögtön munkára is fogták. A diákokat legjobban az MI „különóra” hozta lázba, ahol elsajátították a hatékony promptolás receptjét, így nemcsak chateltek a mesterséges intelligenciával, hanem a rendszer segítségével logót terveztek, valamint kézjeleket, érzelmeket és hibákat felismerő rendszert hoztak létre, miközben bepillantást nyertek a gépi tanulás, valamint a neurális hálózatok műhelytitkaiba.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon