Mi alapján választanak munkahelyet a frissdiplomások?
Továbbra is kiemelt helyen szerepel a vállalatok felelősségvállalási tevékenysége a frissdiplomások munkahely-választását befolyásoló szempontok között - derül ki a Nestlé idei felméréséből. Az adatok alapján nőtt a menedzsment trainee programok, illetve a munkahelyi rotációk népszerűsége is.
A Nestlé Hungária Kft. idén ismét elkészítette az egyetemisták és főiskolások körében végzett felmérését, amelyben arra kereste a választ, hogy a végzős diákok és frissdiplomások munkahely-választási preferenciáiban milyen szerepet játszik a munkáltató vállalatok felelősségvállalási tevékenysége (CSR).
A kérdőívre kapott válaszok alapján elmondható, hogy 2009-hez képest (18-ról 21 százalékra) nőtt azok száma, akik számára nagyon fontos a potenciális munkáltató társadalmi-környezeti szerepvállalása. A válaszadók 44 százalékának jellemzően fontos, 29 százalékuknak pedig mérsékelten fontos a felelős vállalati magatartás.
Ezzel párhuzamosan idén többen vannak azok a pályakezdő fiatalok (14 százalék) is, akik folyamatosan tájékozódnak, nyomon követik az általuk megpályázott vállalat társadalmi felelősségvállalási tevékenységét. A tavalyi évhez képest (81 százalékra) nőtt azok aránya is, akik legalább részinformációkkal rendelkeznek azoknak a vállalatoknak a CSR tevékenységéről, ahová pályázatukat beadták.
A tavalyihoz hasonlóan a felmérés arra is kereste a választ, hogy a leendő munkavállalók mely felelősségvállalási programokkal tudnak a leginkább azonosulni.
Csakúgy, mint tavaly, a képzést követő második helyre került a környezeti lábnyom csökkentésének igénye (60 százalék). Ez is mutatja, hogy a fiatalok többsége továbbra is környezettudatos, és ezt jövőbeli munkáltatójától is elvárja. Míg tavaly a harmadik helyen a természetvédelemmel, állatvédelemmel összefüggő szemléletformálás állt, addig idén a válaszadók közel fele (49 százalék) a táplálkozás, egészség és wellness CSR-tevékenységeket emelte ki és tartotta igazán fontosnak. Érdekes, hogy míg tavaly a hátrányos társadalmi helyzetben lévők felkarolását csak körülbelül minden hetedik válaszadó (15 százalék) tartotta igazán fontosnak, addig 2010-ben már a válaszadók több mint negyede (27 százalék). Ezzel szemben nem változott számottevően a vállalat átláthatóságát és elszámoltatható irányítását megjelölő válaszadók aránya. Ez továbbra is közel egyharmaduk számára igazán fontos (30 százalék).
- Az idei felmérés eredményei közül kiemelném a menedzsment trainee programok, illetve a munkahelyi rotációk népszerűségének növekedését - mondta Fekete Balázs, a Nestlé toborzásért felelős HR specialistája.
A 2009-es eredményekhez képest 8 százalékkal (86-ról 94 százalékra) nőtt azok aránya, akiknek munkahely-választásában fontos a leendő munkáltató által biztosított folyamatos képzés. A képzés formáját tekintve az első helyen - a tavalyi eredményekhez hasonlóan - a nyelvtanulás, a nyelvtudás folyamatos fejlesztése áll. A szaktudás, a szakismeretek bővítése ugyan kevésbé preferált a frissdiplomások körében, mint tavaly, még mindig a második helyet foglalja el. A legnagyobb mértékű növekedést (26-ról 34 százalékra) a menedzsment trainee programok könyvelhették el.
A fiatalok többségének továbbra is fontos a felelős vállalati magatartás
A kérdőívre kapott válaszok alapján elmondható, hogy 2009-hez képest (18-ról 21 százalékra) nőtt azok száma, akik számára nagyon fontos a potenciális munkáltató társadalmi-környezeti szerepvállalása. A válaszadók 44 százalékának jellemzően fontos, 29 százalékuknak pedig mérsékelten fontos a felelős vállalati magatartás.
Ezzel párhuzamosan idén többen vannak azok a pályakezdő fiatalok (14 százalék) is, akik folyamatosan tájékozódnak, nyomon követik az általuk megpályázott vállalat társadalmi felelősségvállalási tevékenységét. A tavalyi évhez képest (81 százalékra) nőtt azok aránya is, akik legalább részinformációkkal rendelkeznek azoknak a vállalatoknak a CSR tevékenységéről, ahová pályázatukat beadták.
TOP 4 CSR program: előtérben az egészség és a jóléti programok
A tavalyihoz hasonlóan a felmérés arra is kereste a választ, hogy a leendő munkavállalók mely felelősségvállalási programokkal tudnak a leginkább azonosulni.
Csakúgy, mint tavaly, a képzést követő második helyre került a környezeti lábnyom csökkentésének igénye (60 százalék). Ez is mutatja, hogy a fiatalok többsége továbbra is környezettudatos, és ezt jövőbeli munkáltatójától is elvárja. Míg tavaly a harmadik helyen a természetvédelemmel, állatvédelemmel összefüggő szemléletformálás állt, addig idén a válaszadók közel fele (49 százalék) a táplálkozás, egészség és wellness CSR-tevékenységeket emelte ki és tartotta igazán fontosnak. Érdekes, hogy míg tavaly a hátrányos társadalmi helyzetben lévők felkarolását csak körülbelül minden hetedik válaszadó (15 százalék) tartotta igazán fontosnak, addig 2010-ben már a válaszadók több mint negyede (27 százalék). Ezzel szemben nem változott számottevően a vállalat átláthatóságát és elszámoltatható irányítását megjelölő válaszadók aránya. Ez továbbra is közel egyharmaduk számára igazán fontos (30 százalék).
Képzés: menedzsment trainee programok és rotáció az élen
- Az idei felmérés eredményei közül kiemelném a menedzsment trainee programok, illetve a munkahelyi rotációk népszerűségének növekedését - mondta Fekete Balázs, a Nestlé toborzásért felelős HR specialistája.
A 2009-es eredményekhez képest 8 százalékkal (86-ról 94 százalékra) nőtt azok aránya, akiknek munkahely-választásában fontos a leendő munkáltató által biztosított folyamatos képzés. A képzés formáját tekintve az első helyen - a tavalyi eredményekhez hasonlóan - a nyelvtanulás, a nyelvtudás folyamatos fejlesztése áll. A szaktudás, a szakismeretek bővítése ugyan kevésbé preferált a frissdiplomások körében, mint tavaly, még mindig a második helyet foglalja el. A legnagyobb mértékű növekedést (26-ról 34 százalékra) a menedzsment trainee programok könyvelhették el.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
