kapubanner for mobile

Milyen jólfizető szakmák várnak ránk az USA-ban?

A nagy kézügyességgel rendelkező szakemberek, a kézműves mesterek, üzletkötők jól járnának, ha a tengerentúlra pályáznának, ugyanis az USA-ban számos területen küzdenek szakemberhiánnyal jól képzett munakerőre legnagyobb az igény - írja a hvg.hu nyomán a Világgazdaság.

images

Ezzel szemben a népszerű területeken - az IT-szektorban, a reklámiparban vagy a gazdasági szférában - évről évre nő az elhelyezkedni vágyók száma.

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Manpower cég 2007-es felméréséből kiderül, hogy Amerikában melyek azok a területek, szakmák, ahol a jól képzett munakerőre legnagyobb az igény.

1. Üzletkötők (évente átlagosan 41 ezer dollárt, vagyis több, mint 7 millió forintot keresnek)

2. Tanárok (évi 45 ezer dollár, közel 8 millió forint)

3. Szerelők (évi közel 44 ezer dollár, majdnem 8 millió forint)

4. Műszaki szakemberek (évi 48 ezer dollár, több, mint 8 millió forint)

5. Menedzserek/közigazgatási szakemberek (évi 91 ezer dollár, közel 16 millió forint)

6. Teherfuvarozók (évi 43 ezer dollár, 7,5 millió forint)

7. Áruszállítók (évi 30 ezer dollár, több, mint 6 millió forint)

8. Könyvelők ( évi 53 ezer dollár, 9 millió 200 ezer forint)

9. Építőipari dolgozók (évi 40 ezer dollár, közel 7 millió forint)

10. Gépkezelők (évi 30 ezer dollár, több, mint 6 millió forint)



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek