kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Minden második dolgozójának felmond a Laird

Mintegy ötezer alkalmazottat bocsát el a Nokiának és a Panasonicnak beszállító Laird Technologies az elektronikai piac mélyrepülése miatt, értesült a Világgazdaság.

A Laird Technologies üzleti évének negyedik negyedében 30 százalékos forgalomcsökkenésről számolt be az előző esztendő ugyanazon időszakához képest. A leépítés elsősorban a Laird észak-amerikai és ázsiai üzemeit érinti. A cég komáromi gyárából a múlt héten ötszáz alkalmazottat bocsátottak el.

Reuters/Világgazdaság
  • 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.112024.10.11– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A kormány felszólította a Liberty-t, hogy a dunaújvárosi vasmű rendezze a bérek kifizetését

A kormány felhívta a tulajdonos, Liberty figyelmét, hogy a dunaújvárosi vasműnél a bérek kifizetése az első, ebben nem lehet késedelem, a cég... Teljes cikk

A helyi felsőoktatás és szakképzés vezetőivel egyeztetett a BYD

A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik.... Teljes cikk

"Férfi kolléga szexuális jellegű üzenetekkel bombázza a lányt - a HR reakciója: a férfiak ilyenek"

"Thyssenkrupp, ahol megalázzák a női kollégákat. Ti mit tennétek?" címmel jelent meg június 3-án egy thread a Redditen, amelyben egy felhasználó... Teljes cikk