kapubanner for mobile

Minden második gyakornokból munkavállaló lesz ennél a cégnél

Harmadik éve hirdeti meg gyakornoki programját a legnagyobb járműkövetéssel foglalkozó magyar cég. A jellemzően felsőfokú képzésből érkező diákok saját mentort és a cég állandó munkatársaival azonos feladatköröket kapnak a több mint 300 főt foglalkoztató WebEye budapesti, fóti vagy szegedi irodájában. A kiválasztási folyamat sikerességének köszönhetően a gyakorlatra érkezők közel fele a cégnél marad főállású munkavállalóként - derül ki sajtóközleményükből.

images

images

A cég elsősorban a Kutatás-Fejlesztés részlegén fogad egyetemi, vagy felsőoktatási szakképzésben tanuló diákokat. A 2-4 hónapos szakmai gyakorlat során lehetőség van szoftver- és/vagy hardverfejlesztők, valamint projektmenedzserek irányítása alatt dolgozni.

„A legnagyobb egyetemek műszaki és fejlesztő karaival kiemelt partneri viszonyban vagyunk, elsősorban innen várjuk a hallgatókat. Mivel a hozzánk érkező gyakornokok valóban hasznos munkát végeznek, eredményeket tesznek le az asztalra, a kötelező gyakornoki juttatás mellé fizetést is biztosítunk számukra”- mondta Dr. Kanicsár Henriett, a WebEye Erőforrás Igazgatóság vezetője.

A kötelező középiskolai gyakorlat is teljesíthető a cégnél; ők elsősorban elektronikai ismereteiket fejleszthetik komplettírozó munkakörben.

Minden gyakornok saját mentort kap, de a cég valamennyi munkatársa, így a felsővezetők is gyakran bevonódnak a diákok képzési programjába szakmai előadások, személyes megbeszélések formájában. Kölcsönös elégedettség esetén a WebEye előbb részmunkaidős, később teljes munkaidős állást kínál a szakmai programban résztvevőknek.

„A program 3 évvel ezelőtti indulása óta 16 gyakornokunkból vált a csapat teljes értékű fejlesztője. Ezt a számot szeretnénk idén tovább növelni”- tette hozzá Dr. Kanicsár Henriett, WebEye HR vezetője.

Telek Jázmin 2016-ban az ELTE informatikai karáról érkezett a céghez, most projektmenedzser, azt mondja nem jelentett hátrányt számára, hogy nő. Azt javasolja a leendő gyakornokok számára, hogy legyenek aktívak, kérdezzenek sokat, érződjön rajtuk, hogy tenni akarnak és figyeljenek a mentorukra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek