kapubanner for mobile

Minden ötödik diák az ELTE-n tanulna

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bizonyult idén is a legnépszerűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző (22 182-an, az összes jelentkező 21 százaléka) ide adta be jelentkezését.

Első helyen 12 400-an (az összes jelentkező csaknem 12 százaléka) jelölte meg az egyetem valamely szakát.

Az egyetem statisztikáiból kiderül, hogy a legtöbb jelentkezés (5146) a bölcsészettudományi karra érkezett, tavalyhoz képest nőtt az első helyes jelentkezések száma a pedagógiai és pszichológiai karon (2111), és csaknem 3400 jelentkezést regisztráltak a természettudományi kar különböző képzéseire.

Az osztatlan tanárszakok esetében többen jelentkeztek az ELTE-re, mint tavaly: az 1317 jelentkezés közül 619 első helyes (2014-ben 1245-en jelentkeztek, közülük 548-an első helyre). A jogi karra és a társadalomtudományi karra mintegy 2500, a tanító- és óvóképző karra csaknem 2400 jelentkezés érkezett. Tavalyhoz képest növekedett az informatikai karra első helyen jelentkezők száma (1026), a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar képzéseire is több mint 2000 jelentkezés érkezett - közölte a felsőoktatási intézmény.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek