Minden szakon lehet állami finanszírozással tanulni
Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.
A dokumentum kitér arra is, hogy az aláírók szerint a felvételi eljárás új rendszerére történő átállás sikeres volt, az előző évhez képest nőtt az állami ösztöndíjasként felvett hallgatók száma.
Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás jövőre több mint 18 milliárd forintos pluszforrással számolhat.
A megállapodás kitér még arra, hogy a felek folytatják együttműködésüket a minőségi felsőoktatás megteremtése érdekében, mind kétoldalúan, mind a felsőoktatási kerekasztal keretei között. Fontosnak tartják, hogy a kormány minél előbb tárgyalja meg a kerekasztal által kidolgozott és elfogadott finanszírozási modellt és a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását. Az MTI kérdésére, hogy a felsőoktatási törvény módosítása még idén a parlament elé kerülhet-e, a miniszter azt mondta: ez azon múlik, hogy mi lesz a sorsa a felsőoktatási kerekasztal munkaanyagának. Mint mondta: azt vállalták, hogy beviszik a kormány elé a munkaanyagot. Hangsúlyozta: ő azt forszírozza, hogy a kabinet minél előbb tárgyaljon róla, hogy legyen idő, - ha szükséges -, még ebben ciklusban elfogadni a változtatásokat.
Ez nem egy komplex, átfogó stratégia, hanem a lényeges irányokat jelöli ki - rögzítette.
A dokumentum szerint a felek üdvözlik és indokoltnak tartják az állami felsőoktatási intézmények felelős és hatékony irányítását, melynek részeként elfogadják a kancelláriarendszer kialakítását.
Az még nem dőlt el, hogy a kancellária rendszert kísérleti jelleggel bevezessék-e már most január 1-től bizonyos intézményeknél, vagy egységesen a rákövetkező esztendőben - jelezte Balog Zoltán. (A legutóbbi változat szerint az egyetemi-főiskolai kancellárok készítik majd elő - indoklást mellékelve - az intézményi döntéseket, a végső szót azonban a szenátus és a rektor mondja majd ki. A kancellárok feladata lesz még a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása is, valamint az informatikai park működtetése).
A kormány egyidejűleg az autonómia jegyében visszaállítja a rektorválasztás korábbi módját. Ennek értelmében az intézményvezetőt a szenátus választja meg és a miniszter megerősítésre terjeszti fel az államfőnek.
A megállapodás alapján a felek egyetértenek azzal, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is esélyt kell biztosítani a továbbtanulásra, ezért az érintett társadalmi csoportok felsőoktatásba való bejutását segítő oktatási programokat tart fenn a kormány.
Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kiemelkedő sportsikereket elérő hallgatók külön juttatást kaphatnak majd, a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj elindítását hamarosan bejelentik.
Körösparti Péter, a HÖOK elnöke teljesen elfogadhatónak nevezte a megállapodást. Mint kifejtette: sikerült megőrizni azt a pozíciót, hogy minden szakon lesznek állami ösztöndíjas helyek.
Fontosnak tartotta, hogy rögzítették, ahogyan idén, úgy jövőre is pluszforrások kerülnek a felsőoktatásba.
Jelentősnek nevezte még azt is, hogy a felsőoktatási kerekasztal folytatja munkáját.
A Klebelsberg-ösztöndíj fontosságát külön is hangsúlyozta, hozzátéve: különösen a természettudományos területen a tanárképzésben "gyakorlatilag elfogytak a hallgatók".
Az ösztöndíjnak köszönhetően úgy tűnik, emelkedésnek indult főleg fizika és matematika szakokon az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma - jegyezte meg a hallgatói vezető.
Tavaly több hónapon át tartó tiltakozás vette kezdetét miután nyilvánosságra került a kormány terve a hallgatói keretszámok átalakításáról. A kormányzattal folytatott több fordulós tárgyalás után a HÖOK és a szakminiszter részmegállapodást írt alá idén januárban, amelyben rögzítették, azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként meghatározták az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat is.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Oktatási és kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a BYD Auto Hungary Kft. szerdán. Teljes cikk
A Z és Alfa generáció villámgyors, vizuális és azonnali visszajelzésre épülő tanulási stílusát a mai oktatás alig követi. A szakemberek szerint... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia alapjaiban írhatja át a magyar oktatás működését, miközben a kormány új AI-stratégiája épp a lényegre nem reagál:... Teljes cikk
- Erasmus-botrány: Magyarország tiltakozik, de a diákok hiába várnak? 1 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 1 hónapja
- Évi 1 millió forint ingyenpénz lakásra - itt vannak az Otthontámogatás részletei! 2 hónapja
- Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra 3 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 3 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 3 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 3 hónapja
- Így segítik az egyetemisták karrierépítését 4 hónapja
- AI-generáció: mi lesz, ha a diákok már nem tanulnak meg írni és gondolkodni? 5 hónapja
- Minden eddiginél többen jelentkeztek a magyar felsőoktatásba 5 hónapja
- Hankó Balázs: megújult a Neptun-rendszer 5 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja