kapubanner for mobile

102 új munkahely Bélapátfalván

Százkét új munkahelyet létesít a budapesti Fuvar Logisztik Kft. a bélapátfalvai ipari parkban épülő brikettáló üzemében, az erről szóló megállapodást Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, a térség országgyűlési képviselője jelenlétében csütörtökön írta alá Bélapátfalván Fazekas G. Albert, a cég ügyvezetője.

Horváth László emlékeztetett: a Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei központi keretéből a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. Heves megyéből már 74 pályázatot nyújtottak be, közülük 62-t javasoltak támogatásra, az odaítélt támogatás több mint 775 millió forint, ami összesen 1022 munkahely megtartását, illetve megteremtését szolgálja.


HirdetésHozzátette, hogy a szabad vállalkozói zónában az alaptámogatáson túl pluszforrások is elérhetőek az új munkahelyekhez, így közel kétmillió forint jut egy-egy új állás létrehozásának támogatására.


Heves városban is terveznek üzemet


Fazekas G. Albert elmondta: Magyarország legnagyobb brikettáló üzemét építik fel az ipari park csarnokában mintegy kétezer négyzetméteres alapterületen. Főként Nyugat-Európába fognak szállítani, de magyarországi vevőkre is számítanak. Az üzem kapacitása évi 15 ezer tonna lesz. A 131 millió forintos önerő mellett közel 240 millió forintos támogatásból létesül a beruházás. A munkákat szeptemberben kezdik, s november végére lesznek kész, a termelés pedig február végén indulhat meg. Az alapanyagot erdészeti és mezőgazdasági hulladékokból biztosítják - közölte az ügyvezető.


Az ügyvezető jelezte, hogy jövőre hasonló beruházást terveznek Hevesben is, ott 85 munkahelyet terveznek létesíteni, a két brikettáló üzem összkapacitása pedig meghaladhatja az évi 30 ezer tonnát (MTI).


2013. augusztus 16.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek