2000 forint is lehet a legjobb diákmunkák órabére
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA tanév befejeztével indul a diákmunka-dömping. Bár a tudatos karrierépítő fiatalok már év közben sem hanyagolták a diákmunkákat, sok munkalehetőség még most is megcsíphető. A diákmunkák órabére bruttó 580 forinttól indul -ám a kiemelt, speciális tudást igénylő pozíciókban akár óránként 2000 forint is megkereshető.
A szóbeli érettségiken hamarosan túlesők és a hamarosan lezáruló vizsgaidőszakot maguk mögött tudók mellett már a szünidős középiskolások rohamára is számítanak az iskolaszövetkezetek.
"Ilyenkor a világ összes állásajánlata kevésnek bizonyul az iskolaszövetkezeteknél. Csak viszonyításként: míg a szorgalmi időszakban körülbelül havi 1500-2500 diák vállal munkát, nyaranta akár 3500-4000"- jegyzi meg a napokban várható diákáradattal kapcsolatban Másody Szabolcs, a MÜISZ marketing-igazgatója. Feladat azért most is akad a diákmunkásoknak - már csak azért is, mert a cégek bizonyos, az őszi-évvégi időszak marketingtervéhez igazodó feladatokat előszerettel időzítenek éppen nyárra. A későn észbekapó cégekről már nem is beszélve. Egyáltalán nem ritka, hogy a szabadságolásokra ráeszmélő HR-esek ekkortájt döbbennek rá, hogy néhány hét erejéig bizony elkélne 1-2 segítő kéz a cégnél. Ilyenkor egyből fel is veszik a kapcsolatot az iskolaszövetkezettel, megtoldva az elérhető álláskínálatot.
Sokaknak nem a szórakozásra, hanem a megélhetésre kell

A diákmunkára vadászók motivációja ugyanakkor érezhetően változott a válság évei óta. Míg korábban a diákok zöménél leginkább a "kalandfaktor" volt a fő hajtóerő - és az, hogy belekóstoljanak a munka világába vagy összespóroljanak némi pénzt egy-egy nyaralásra - mára a tanulmányok finanszírozása a legfontosabb cél. Emellett legalább ennyire fontos számukra a munkatapasztalat megszerzése a kötelező szakmai gyakorlaton túl - és még diplomázás előtt.
"A devizahitel-válság óta megugrott azoknak a száma, akiket a szülők egyáltalán nem tudnak, még zsebpénzzel sem támogatni. Arról nem is beszélve, hogy csak az ösztöndíjakra alapozva sosem lehetett megélni diákként. A diákmunkát előnyben részesítők másik tábora pedig a tudatos karrierépítő, általában kiemelten piacképes területeken tanuló fiatalokból áll. Ők jellemzően már a szorgalmi időszakokat is végigdolgozzák, többnyire leendő diplomájuknak megfelelő területekre koncentrálva. Nem titkolt céljuk akár le is horgonyozni egy-egy cégnél azonnal a diplomázás után. A legjobbaknak ez sikerül is: nem ritka, hogy a munkájukkal elégedett cégek a diákmunka befejeztével első körben ösztöndíjat, majd konkrét munkakört kínálnak fel számukra. Sokan azért hajtanak végig az egyetemi éveik alatt diákmunkásként, mert időben rájöttek: akkor járnak a legjobban, ha akár 1-2 héttel a diploma kézhezvétele után munkába állhatnak"- mondja az iskolaszövetkezet marketing-igazgatója.
Percek alatt elkelnek a legjobb ajánlatok
A kevésbé tudatos, a munkalehetőségek között csak mostanában szemezgetőknek is érdemes rákapcsolniuk a keresésre. Csúcsidőben akár percek alatt elkelhetnek a frissen közzétett munkák. A hatékony diákmunka-vadászat érdekében így célszerű a folyamatos online-jelenlét - akár otthon, akár okostelefonon pásztázzuk is az aktuális állásajánlatokat.
A diákmunkák legalacsonyabb bruttó órabére jelenleg 584 forint, míg a plafon - nyelvtudás és piacképes munkakörök (pl. IT, mérnöki munkák és vegyészet esetén) akár 1800-2200 forint is lehet. Mindezért cserébe könnyű fizikai munkák (árufeltöltés, címkézés, rakodás, csomagolás, betanított munkák), illetve a csúcskategóriás diákmunkák esetén már programozás, mérnöki munkákhoz kapcsolódó feladatok, illetve magasszintű nyelvtudást igénylő fordítási munkák várják a diákokat. Adminisztratív munkakörök esetén jellemzően óránként bruttó 580-700, kérdezőbiztosként bruttó kb. 700 forint kereshető. Könyvelő - asszisztensként óránkénti bruttó 600 forintról indul az órabér-ám a marketing területén már a bruttó 950 forintos órabér sem ritka.
Takács Gabriella, 2014. június 16.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?