kapubanner for mobile

4 millió forintot adott az állam munkahelyenként

Közel 160 milliárd forint munkahelyteremtési támogatást adtak a magyar kabinetek 2004 óta egyedi kormánydöntésekkel zömében külföldi cégeknek, amelyek révén közel 36 ezer munkahely jött létre – ismerteti a Világgazdaság a nemzetgazdasági miniszter képviselői kérdésre adott válasza alapján.



Vegyesvállalatként 200 millió forintot kapott 51 munkahelyre a DBM Zrt. (magyar–japán), 2 milliárdot 309 munkahelyre a TEVA Zrt. (2008-ban magyar–izraeliként) és 226 milliót 30 munkahelyre az EGIS NyRt. (magyar–francia). A legtöbb szerződést a kormány német cégekkel kötötte (egyes vállalkozásokkal többet is), összesen 26-ot. Utána a legtöbb kontraktus (14) amerikai cégekkel történt, majd a japán (8) és a brit (7) érdekeltségek következnek. Az ágazatokat tekintve óriási fölényben van az autóipar, illetve a járműipar, 28 szerződést kötöttek ilyen érdekeltségű vállalatokkal. Utána a szolgáltatóközpontok következnek 12 szerződéssel, majd a gyógyszeripari (9), az elektronikai (6) és a vegyipari (5) cégek.



2013. március 22.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek