kapubanner for mobile

5 ezer új munkahely uniós pénzből - mától pályázható

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Czomba Sándor kiemelte: a 10 milliárd forintos keretösszegből 700-800 vállalkozásnál 5200 új munkahely jöhet létre, és további 10 ezer munkahelyet őrizhetnek meg 2013-ban. Hozzáfűzte, hogy a támogatás keretösszege az utóbbi években folyamatosan emelkedett: 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 5 milliárd, tavaly pedig az ideihez hasonlóan 10 milliárd forintos kerettel hirdették meg a pályázatot.
Pályázni február 14-étől április 5-éig lehet, a támogatásokról május 31-éig születik döntés - ismertette Czomba Sándor.
A támogatás gépek, eszközök, berendezések vásárlására használható fel, a korábbi évek hasonló pályázataihoz képest pedig végrehajtottak néhány - részben adminisztratív - könnyítést.


Legalább 1,5 millió forint munkavállalónként


Idén 1,4 millióról 1,5 millió forintra emelkedett az egy munkavállaló után adható támogatást. Ez az alapösszeg félmillió forinttal bővül, ha a vállalkozás regisztrált álláskeresőt vesz fel, további 300 ezer forinttal, ha roma származásút, 200 ezerrel, ha hátrányos és 300 ezerrel, ha a leghátrányosabb helyzetű térségben hoz létre munkahelyet. Ha szabad vállalkozási zónában bővít a vállalkozás, további 400 ezer forint támogatásra jogosult, vagyis a maximális - vissza nem térítendő - támogatás 3 millió forint lehet munkavállalónként - hangsúlyozta az államtitkár.


Elég a kétéves működés is


Fontos változás, hogy már nemcsak legalább három éve működő vállalkozások pályázhatnak, hanem kétéves működés is elegendő. A pályázaton azok a vállalkozások vehetnek részt, amelyek utóbbi évüket pozitív szaldóval zárták - fűzte hozzá Czomba Sándor.


Két évig fenn kell tartani a munkahelyet


Elmondta, hogy az elnyert összegből munkahelyet kell teremteni, amelyet legalább két évig, az ahhoz kapcsolódó gépeket és egyéb beszerzéseket pedig legalább három évig kell fenntartani.


Az utóbbi két évben 966 kis- és közepes vállalkozás kapott a munkahelyteremtést segítő pályázat keretében összesen 12,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást - ismertette az államtitkár. Hozzátette: ezzel több mint 7100 új munkahely jött létre, és további 21 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá az NGM. Czomba Sándor szólt arról is, hogy a tapasztalatok szerint a vállalkozások a létszámot és a berendezéseket nemcsak az előírt ideig tartották fenn, hanem tovább is (MTI).


2013. február 14.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk