kapubanner for mobile

5 milliárd forint fiatal, kezdő vállalkozóknak

Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani - közölte a Fidesz szóvivője szombaton.

Selmeczi Gabriella kifejtette: 18 és 35 év közöttiek pályázhatnak, akik fejenként három- és hatmillió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek vállalkozásuk elindításához. A pályázatokat június 3-tól lehet beadni az Új Széchenyi Terv keretében.


Ez a harmadik lépcső


A szóvivő felidézte a fiatalok foglalkoztatását segítő intézkedéssorozat eddigi állomásait, így a munkahelyvédelmi akciót és az első munkahelygarancia-programot. Ezekkel és a mostani pályázati lehetőséggel összesen mintegy 220 ezer fiatal pályakezdését, boldogulását tudja támogatni a kormányoldal - mondta.


Úgy fogalmazott, hogy szemben "a Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel", amely "vagy üres ígéretekkel próbálja szédíteni a fiatalokat, vagy pedig erőszakos politikai akciókra próbálja őket felhasználni", a Fidesz érdemi segítséget nyújt a fiataloknak.


A pályázati felhívás ezen a linken érhető el.


2013. május 6.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek