50 munkahelyet teremt a ZTE
A kínai ZTE mobilkészülék-javító szervizközpontot telepít Magyarországra.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár közlése szerint a magyar gazdaság keleti nyitás politikája újabb állomásaként érkezik Magyarországra ez a beruházás, amelynek első ütemében év végéig 50 munkahelyet teremtenek. Emlékeztetett rá: 2005-ben a ZTE képviseleti irodát nyitott Magyarországon, 2010-ben létrehozta magyarországi leányvállalatát, tavaly pedig regionális hálózati, illetve telefonos ügyfélszolgálati központját - számolt be az ITcafé.
Fejlesztéseivel 4,3 milliárd forint befektetést hozott Magyarországra a ZTE - tette hozzá az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a mostani beruházáshoz számos magyar kis- és középvállalat tud kapcsolódni, és az ígéretek szerint a ZTE tovább növeli majd magyar alvállalkozóinak számát.
Chang Xiaowei (Csang Hsziaovej), a ZTE közép- és kelet-európai régiójának vezetője elmondta: a jelenlegi beruházás egymillió eurót tesz ki, amelyet három-öt éven belül 10 millióra terveznek bővíteni. A cégvezető szerint Magyarországon fejlett a telekommunikációs infrastruktúra, s felveszi a versenyt akár a francia, az angol vagy a németországi szektorral. Hangsúlyozta: a cégnek nagy a magyar piaci részesedése, ezért vált szükségszerűvé egy mobilkészülék-javító központ létesítése.
2013. szeptember 26.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?