kapubanner for mobile
Paks 

7 ezer munkahelyet hoz Paksnak a bővítés

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A paksi erőmű bővítésének építőipari kivitelezésében 4500, a szolgáltatói szektorral együtt mintegy hétezer ember munkájára lesz szükség a beruházás kezdetétől tíz éven át - mondta a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Kiket várnak beszállítónak?


A kamarai elnök elmondta, hogy a február elején a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern magyarországi képviselője Szekszárdon tájékoztatta a Tolna megyei vállalkozásokat a beruházásban való részvétel lehetőségeiről. A kamarai elnök azt mondta, az oroszok elsősorban építőipari, kiemelkedően pedig a betonacél-szerkezetek gyártóinak jelentkezését várják. Tájékoztatása szerint a Roszatom magyar leányvállalata, a Rusatom Overseas Zrt. eddig három Tolna megyei, kkv-nak minősülő céget regisztrált, a vállalkozásoknak ezután kell átesniük a minősítésen.


"Örülnék, ha az építőipari munkáknak hazai negyven százalékos arányából tíz százalékot Tolna megyei cégek tudnának lekötni" - fogalmazott. Fischer Sándor ugyanakkor úgy vélte, a hazai cégeknek nem lesz könnyű kihasználniuk a 40 százalékos beszállítói arány lehetőségét. A cégeknek meg kell felelniük nemzetbiztonsági szempontoknak, megfelelő kapacitással és a szakmájukat kiválóan értő dolgozókkal kell rendelkezniük.


Kire lesz szükség munkavállalóként?


"A szakképzett építőipari munkaerő legjobbjai ma külföldön dolgoznak" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy az építőmunkásokat visszahozni csak magas bérekkel lehet. Nagy számban lesz szükség hegesztőkre, acélszerkezet-gyártókra és betonszerkezeteket előkészítő szakemberekre - mondta. A kamara elnöke kitért arra, hogy Tolna megye 2011-ben a beruházások nagysága szerint nyolcadik volt a megyék sorában, az atomerőmű bővítésével ismét az élbolyba kerülhet. Ismertetése szerint 2012-ben Tolnában több mint tíz százalékkal nőtt az ipari termelés, és a bővülés a feldolgozóiparnak és az energiaiparnak köszönhetően 2013-ban is folytatódott. (MTI)


2014 február 14.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek