Új munkamegosztást hoznak létre az állami vállalatok irányításában
Az új kormány el fogja választani egymástól az állami vállalatok tulajdonosi joggyakorlását és ezen cégek szolgáltatásainak megrendelői oldalát - írja az MTI.
Palkovics László rámutatott: az energiapolitikáért az új kabinetben ő felel, kivéve egy fontos részterületet, a Paks II. beruházást, amelynek felelőse továbbra is Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter lesz. Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pedig az állami vállalatokkal foglalkozik majd.
Jelezte: "a miniszter asszonynak az a feladata, hogy a magyar állami vagyont, beleértve az állami vállalatokat is, optimálisan irányítsa." Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) pedig az a feladata, hogy a fogyasztók érdekében megrendelőként lépjen fel az állami vállalatokkal szemben, és számon kérje a teljesítményüket - húzta alá Palkovics László.
Az innovációs és technológiai miniszter elmondta: ez újfajta munkamegosztást jelent, a szerződéseket újra kell írni, mérhetővé kell tenni a vállalatok teljesítményét. A miniszter példaként a közösségi közlekedést említette, ahol az ITM rendeli meg a szolgáltatást, a Volán, a MÁV irányítása, felügyelete már a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter dolga, de a Volán és a MÁV teljesítésének számonkérése ismét az innovációs és technológiai miniszter feladata lesz.
Az energetikáért felelős miniszterként kiemelte: elfogadható, elérhető áron kell az energiát biztosítani a jövőben is, és az energiaellátás fenntarthatósága is fontos.
A mostani korszak, a negyedik ipari forradalom kihívásainak megfelelően a minisztérium fő stratégiai területei közé tartozik a gazdaságirányítási és gazdaságfejlesztési terület, ezt a munkát külön államtitkárság irányítja - sorolta Palkovics László. Kiemelt feladat az innovációs és oktatási terület irányítása, beleértve az ezzel kapcsolatos állami támogatásokat, és a szakképzés irányítása is, további nagyon fontos terület az energetika és klímapolitika, az államnak ezen a területen meghatározó szerepe van - tette hozzá.
Az innovációs és technológiai miniszter a fő stratégiai területek közé sorolta a közlekedés és a logisztika állami irányítását, például a közút- és vasúthálózat fenntartását, valamint az infokommunikációt. Hozzátette, hogy a zöldgazdaság, víz- és szennyvízhálózat, valamint az uniós források koordinációja is a minisztérium alá tartozik.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?