Andor: a válságban nőtt a munkahelyi stressz
A jobb munkahelyi körülmény, megfelelő munkabiztonság kialakítása megtérülő beruházás - hangsúlyozta Andor László, az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa kedden a Napi.hu hírportál a munkahelyi stressz csökkentésről "Munkavédelem másként" címmel tartott konferenciáján, Budapesten.
Andor László kiemelte, hogy a munkahelyi stressz kihat a dolgozói teljesítményre, gyakran eredményezi a munkából való hiányzást, hosszú távon jelentős egészségügyi problémához vezethet.
240 milliárd euró kárt okoz a munkahelyi stressz
A biztos felhívta a figyelmet arra, több tanulmány is alátámasztja, hogy a pszicho-kockázatok és a munkahelyi stressz nem megfelelő kezelése a társadalomnak és a gazdaságnak jelentős költséget jelent, évente megközelíti a 240 milliárd eurót. Ezen összeg kevesebb mint felét teszik ki a közvetlen költségek, például az orvosi kezelés, 136 milliárd euró pedig a kieső termelésből adódik.
Az Eurobarométer adataira hivatkozva Andor László elmondta: a munkavállalók számára a stressz jelenti a legfőbb munkavédelmi kockázatot, és az egyáltalán nem, vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz Magyarországon évente átlagosan 440 milliárd forint veszteséget jelent, ez az oka a kieső munkanapok több mint felének. (MTI)
2014. október 15.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 5 napja
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 2 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 3 hete
- Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz 3 hete
- Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják 3 hete
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 3 hete
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 3 hete
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 1 hónapja
- 120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra 1 hónapja
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben