kapubanner for mobile

Ausztria és Görögország a két véglet

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerint az EU egészében novemberben 10 százalék volt a munkanélküliek aránya, kisebb az októberi 10,1 százaléknál és alacsonyabb a 2013. novemberi 10,7 százaléknál. Az eurózónában a ráta 11,5 százalék volt novemberben, ugyanúgy mint októberben, és alacsonyabb a 2013. novemberi 11,9 százaléknál.


Az Eurostat becslése szerint az EU-ban novemberben 24,423 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,394 millióan az euróövezetben.


Ausztria az élen a munkanélküliség elleni harcban


Novemberben a legalacsonyabb Ausztriában (4,9 százalék) és Németországban (5 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (25,7 százalék a szeptemberi adat szerint) és Spanyolországban (23,9 százalék).


Finnországban is nőtt a ráta


Egy év alatt 22 tagországban csökkent a munkanélküliség, négy országban nőtt, két országban, Belgiumban és Szlovéniában pedig nem változott. A legnagyobb csökkenést Görögország mutatta fel, ahol 2013 szeptemberéhez képest 2014 szeptemberére 28 százalékról 25,7 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Magyarország következik, ahol két éve októberben 9,5 százalék, tavaly októberben már csak 7,4 százalék volt a munkanélküliek aránya.


Ezzel szemben Olaszországban 12,5 százalékról történelmi rekordszintre, 13,4 százalékra, Finnországban pedig 8,3 százalékról 8,9 százalékra nőtt a munkanélküliség.
Az Eurostat kimutatásában még nem szerepelt a novemberi magyar adat. A KSH szerdán közzétett adatai szerint Magyarországon szeptember-novemberben 7,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.


Még mindig sok a fiatal állástalan


Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,9 százalék, az euróövezetben pedig 23,7 százalék volt az állástalanok aránya novemberben, míg egy évvel korábban még 23,2 százalékos, illetve 23,9 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 53,5 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (49,8 százalék szeptemberben) és Horvátország (harmadik negyedévi adatok szerint 45,5 százalék) következik. (MTI)


2015. január 7.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek