kapubanner for mobile

Az alacsony infláció miatt nő a reálbér

A rekordalacsony inflációnak köszönhetően idén folytatódhat a reálbér-növekedés Magyarországon az Erste és a Takarékbank elemzői szerint, így a háztartások fogyasztása is mintegy 1,5-2 százalékkal bővül majd 2014-ben.

images

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban, 2013. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 230 700 forintot.


Gabler Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-nek elmondta: a rekordalacsony inflációnak köszönhető reálbér-emelkedés tavaly is segítette a lakossági fogyasztás emelkedését, ami folytatódhat az idén. A szakértő szerint, mivel januárban szinte nem volt infláció, az idén év elején tovább folytatódhat a reálbérek növekedése.


3 százalékos reálbérnövekedés várható


Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejti: az idén 4 százalékos bruttó és ugyanekkora nettó bérnövekedésre számít, ami a várakozásuk szerinti 1 százalékos infláció mellett közel 3 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet. A reálbérek növekedése, valamint a munkaerő-piacon várható lassú javulás miatt az idén a háztartások fogyasztásának mérsékelt, 1,5-2 százalékos növekedésére számít a szakértő.


2014. február 21.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek