kapubanner for mobile
BSC  SSC 

Bővít a szolgáltatóközpontok kétharmada

A Magyarországon működő szolgáltatóközpontok kétharmada bővítést tervez, a cégek többsége szerint a képzett munkaerő az ország legnagyobb erőssége, derül ki az EY Nemzeti SSC felméréséből, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.


Havas István, az EY vezérigazgatója a jelentést bemutató konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a szolgáltató központok magyarországi jelenléte egyértelmű sikertörténet, vannak azonban olyan kihívások és trendek, amelyekre a központoknak választ kell adniuk. Ezek közül különösen fontos a megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő utánpótlása, amit a szektor és a kormányzat közötti együttműködés segíthet.


Közel 80 cég telepedett meg


Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kifejtette: Magyarország a szolgáltató központok egyik európai központjává vált, miután egyre több termelő vállalat hozza szolgáltatási üzletágait is ide. Mára a kis híján 80 szolgáltató központ több mint 30 ezer embernek ad munkát. Elmondta, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal mintegy 30 olyan befektetési tervet kezel, amelyek szolgáltató központokhoz társulnak, és ha ezek megvalósulnak, több mint 9 ezer új munkahelyet jelenthetnek Magyarországnak.


Költségcsökkentés miatt jönnek


Havas István a kutatás eredményeit ismertetve elmondta, hogy a globális vállalatok az elmúlt öt évben gyakrabban választották szolgáltatóközpontjaik helyszínéül Magyarországot. Az itt működő cégek 38 százaléka ebben az időszakban kezdte meg működését. Ezek a központok tipikusan a költségek csökkentése miatt jönnek ide, de nem azért maradnak itt és nem azért fejlesztenek, hanem mert tehetséges és képzett munkaerőt találnak. Ez olyan trend, amelyre érdemes figyelni a jövőben is - mutatott rá a vezérigazgató.


A központok 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elérte azokat az üzleti célkitűzéseket, amelyekért idejött, a központok fele pedig arról számolt be, hogy az eredmények meghaladták az elképzeléseit. A cégek többsége a sokoldalúan képzett munkaerőt, a munkavállalók nyelvtudását és az alacsony költségeket tartja az ország legnagyobb erősségének. A fő kihívás, amivel számolni kell a megfelelő számosságú és képzettségű munkaerő biztosítása. Ez olyan terület, amelyen a szolgáltató központok közössége és a kormányzat hatékonyan tudna együttműködni - mondta a vezérigazgató.


68 százalék bővítést tervez


A felmérés szerint a magyarországi központok kétharmada (68 százalék) további bővítést tervez, ennek keretében több mint 70 százalékuk ötvennél több munkahelyet teremtene a következő időszakban. Szolgáltatásaik közül leginkább a pénzügyi és az ügyfélszolgálati funkciók bővítését tervezik.


Ezek a legfőbb kihívások


A felméréshez kapcsolódó konzultáció során a szolgáltató központok vezetői négy pontban foglalták össze a szektor előtt álló gyakorlati kihívásokat. Ezek között szerepel a munkaerő megszerzése és megtartása, az oktatási rendszerek és gyakorlatok hatékonyabbá tétele, a kormányzati és uniós támogatások rendszerének finomhangolása, valamint a szektor kommunikációjának javítása. (MTI)


2014. február 27.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek