kapubanner for mobile

Ennyi állás érhető el a munkaügyi központokban

Július végén 414 200 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, júniushoz képest 5,6 százalékkal, tavaly júliushoz képest 16,7 százalékkal kevesebbet - tette közzé a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a honlapján. A hónap során 73 ezer új állást jelentettek be, a többségéhez a munkaadók kértek állami támogatást.


A foglalkoztatók júliusban összesen 73,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely másfélszerese az előző év azonos időszakában regisztráltnak. Az újonnan bejelentett állások 78,9 százalékához igényeltek támogatást a foglalkoztatók. A legtöbb új állást Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében jelentették be, az állások 33,8 százalékát.


91 ezer betöltetlen állás


Összességében júliusban 152,9 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 91 ezer maradt betöltetlen. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 58,2 ezer volt, amelyből 35,8 ezer a közfoglalkoztatás valamely formáját takarta. Emellett a "Nyári diákmunka elősegítése 2014" program keretében meghirdetett állások száma is jelentős, a programnak köszönhetően közel 20 ezer álláshelyet jelentettek be a cégek.


15 ezer versenyszférás új állás


Az év hetedik hónapjában az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 15,5 ezret tett ki, amely egy hónap alatt közel egynegyedével esett vissza, egy év alatt viszont 6,2 százalékkal nőtt. Júliusban a nem támogatott állások elsősorban a mechanikaigép-összeszerelő, a tehergépkocsi-vezető, az egyszerű ipari, az egyszerű szolgáltatási és szállítási, és egyéb termék-összeszerelő foglalkozásokra vonatkoztak - olvasható a NMH összefoglalójában. (MTI)


2014. augusztus 28.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek