Javuló állásstatisztika Komáromban
Komárom-Esztergom megyében 3,3 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma az elmúlt egy hónapban – áll a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja elemzésében.Álláskeresőként 13,4 ezer főt tartottak nyilván a kirendeltségek, akiknek 1811 új munkalehetőséget tudtak ajánlani.Az elmúlt egy évben a Közép-dunántúli Régióban 4,4 százalékkal csökkent a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma, ugyanez a mutató Komárom-Esztergom megyében 6,5 százalék volt, s így az ország azon 7 megyéje közé tartozik, ahol kevesebb lett egy év alatt a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma.Az idén az első negyedévében a 15-74 éves népességen belül 142,3 ezer fő volt gazdaságilag aktív, a foglalkoztatottak száma pedig 129,6 ezer főt tett ki, ami 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatási arány egy év alatt 2,1 százalékponttal, 54 százalékra nőtt, s ennél csupán a fővárosban kedvezőbb a helyzet – írja az MTI.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon