kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Katasztrófát okoz a keleti fiatalok elvándorlása

Nem a nyugat-európai országok veszítenek azzal, hogy jönnek a keleti vendégmunkások, hanem a volt keleti blokk országai - írta a Die Welt című német konzervatív lap az uniós társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátása körüli vitával kapcsolatban készített összeállításában.

5 ezer orvos elment Magyarországról


Magyarországról az uniós csatlakozás óta nagyjából 5 ezer orvos vándorolt el, ami akkora veszteség, mintha Németországból egyszer csak elköltözne 40 ezer fiatal orvos. A magyar kórházakban asszisztensekből, ápolókból is "akut hiány" van, amióta 2012-ben megszűntek az uniós munkavállalási korlátozások. Nem csak az egészségügyben okoz gondot az elvándorlás, például liftszerelőt alig találni - tette hozzá a Die Welt szerzője.


Románia 3 millió lakost veszített


Megjegyezte, hogy a kelet-nyugat irányú vándorlás Magyarországon kevésbé súlyos gond, mint a térség más országaiban, mert érkezik munkaerő-utánpótlás a határon túli magyar közösségekből. Romániában viszont a vándormozgalom "nemzeti katasztrófa"; az ország lakossága a rendszerváltás óta 23 millióról 20 millióra csökkent.


A volt Jugoszláviából is eltűnnek a fiatalok


A csupán 2,1 millió lakosú Macedóniából 150 ezren vándoroltak el 1995 óta, és Bosznia-Hercegovinából is 150 ezren mentek el. Szerbiából becslések szerint 300-500 ezer ember vándorolt ki 1990 óta, az alig 3 milliós Litvániából pedig 300 ezer. Montenegróban nemigen maradt fogorvos, Bulgáriában pedig 600-ról 450-re süllyedt a 100 ezer főre jutó ápolók száma, míg Németországban ugyanez az arány nagyjából 1000-ről 1100 fölé emelkedett - áll a Die Welt összeállításában.
Az öregedő népességű térséget a legjobban képzett, családalapítás előtt álló fiatalok hagyják el. Ezért "a Nyugat-Európában is ketyegő demográfiai nyugdíjbomba a kelet-európai országokban felér egy atombombával" - mutatott rá Boris Kálnoky.


A multik a pénzt is kiviszik keletről


Hozzátette, hogy nemcsak az emberek, hanem a pénz is áramlik nyugat felé, hiszen "aki Kelet-Európában vásárol egy telefont vagy telefonál, befűti a lakását, hitelt vesz fel, elektronikai cikket szerez be vagy szupermarketben vásárol, rendszerint multinacionális cégeknek adja a pénzét", amelyek a nyereség egy részét kiviszik az országból.


Ami marad: szürkeség, kilátástalanság


Így végeredményben "a szakértelem, a fiatalok és a pénz is elhagyja az érintett országokat". Ami marad, az a "szürke kilátástalanság" és a "mérhetetlen csalódottság a +szabadság+ és a +demokrácia+ eszméiben". Amikor pedig "az elszegényedő országok kormányai" megpróbálják feltartóztatni a folyamatot, Nyugaton maradinak bélyegzik őket, vagy a munkaerőpiac szabadságának korlátozásával vádolják őket.


A magyar kormány lépései a tehetetlenség jelei


A magyar kormány egyes intézkedéseit - köztük a multinacionális vállalatokra kivetett különadót és az állami ösztöndíjban részesülő felsőoktatási hallgatókra vonatkozó szabályozást - ismertetve Boris Kálnoky úgy vélte: mindezek a törekvések "elsősorban tehetetlenségről árulkodnak", hiszen "talán még egy annyira határozott kormány sem tudja maradásra kényszeríteni az embereket, mint a budapesti".


A hazautalások jelentik a pozitívumot


A Die Welt szerzője felidézte Matolcsy György becslését, amely szerint a lakosság nagyjából 5 százaléka, mintegy 500 ezer ember dolgozik külföldön. Kiemelte, hogy az elvándorlásnak természetesen vannak jó oldalai is. Tavaly a január-októberi időszakban több mint 3 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok, a külföldi munkavállalás "valószínűleg kissé csökkenti" a magas munkanélküliséget, és a hazatérők gyakran megtakarított pénzzel, szaktudással, nyelvismerettel érkeznek vissza - sorolta.


Az életszínvonal kiegyenlítődése lehet a megoldás


Egy elemzőt idézve hozzátette: a migrációs nyomás fennmarad, amíg más országokban többet lehet keresni, mint otthon, és a munkaerőt röghöz kötő törvények nem segítik a helyzet kezelését. A kivándorlásból fakadó gondokat csak az életszínvonal kiegyenlítődése oldhatja meg. "Addig pedig az az összefüggés érvényes, hogy a rosszul értelmezett „szegénységi bevándorlás” gazdagítja a Nyugatot, és nem szegényíti, a Keletet pedig szegényebbé teszi, és nem gazdagítja. Az utolsó majd lekapcsolja a villanyt" - írta Boris Kálnoky. (MTI)


2014. február 3.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk