Kopogtatótilalom a munkahelyen
Állásfoglalással erősítette meg hétfő este az Országos Választási Bizottság (OVB), hogy nem lehet ajánlószelvényeket gyűjteni munkahelyeken, így például könyvesboltokban, vagy italkimérésekben.
Az OVB a munkahely fogalmának meghatározásánál a munkavédelemről szóló törvényben foglaltakat tekintette irányadónak, amely szerint munkahely „minden olyan szabad vagy zárt tér (ideértve a föld alatti létesítményt, a járművet is), ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. Munkahelynek kell tekinteni a mást nem foglalkoztató, a munkáját kizárólag személyesen végző egyéni vállalkozók (akkor is, ha egyéni céget alapított) munkavégzési helyét.” Az OVB felhívta a figyelmet arra, hogy értelemszerűen nem vonatkozik a tilalom a jelölőszervezetek által fenntartott, működtetett munkahelyekre.
Megjegyezték ugyanakkor, hogy a tilalom megsértését jelenti, ha a jelölőszervezet – a saját maga által fenntartott munkahelyeken kívül – más munkahelyet jelöl meg, hirdet meg, népszerűsít az ajánlószelvények gyűjtésére vagy leadására – írja az mno.hu az MTI-re hivatkozva.
2010. február 23.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?