kapubanner for mobile

Közmunkás és minimálbéres: nagy lesz a bérszakadék

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Súlyos foglalkoztatási gondokat vetít előre, hogy jókora különbség lesz a közmunkások és a minimálbéresek bérezése között. A kormány tervei szerint jövőre 92 ezer forintnál kisebb bért nem lehetne adni a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak, azt pedig egy nyár végi Magyar Közlönyben már ki is hirdették, hogy a szakképesítés nélküli feladatok elvégzéséért a közmunkások 57 ezer forintra számíthatnak – írja a Népszabadság.

Külön kategóriát képviselnek a szakképzettek, náluk a garantált bérminimum jövőre 108 ezer forint lesz, míg a szakképzettséget igénylő közmunka után 78 ezer forintot (az idei minimálbérnek megfelelő összeget) tehetnek zsebre. Itt az eltérés 30 ezer forint lesz, vagyis valamivel kisebb, mint a képesítés nélkülieknél.


Mennyit kellene emelni a béreken?


2,2 és 23,6 százalék közötti bruttó béremelésre lenne szükség jövőre, hogy a munkavállalók bére ne veszítsen reálértékéből – számolta ki a rendelkezésre álló legfrissebb információk alapján blogján az RSM DTM. A legnagyobb mértékben a gyermek nélküli minimálbéresnek kell emelni a fizetését, a legcsekélyebb növelésre pedig az 550 ezer forintos havi bruttóval rendelkező, szintén gyermek nélküli munkavállaló szorulna.


A 200 ezer forintos bérnél az egy- és kétgyermekesnek több mint 10, a háromgyermekeseknek 5,48 százalékos bérnövekedés kellene, hogy ne romoljon a reálpozíciójuk (tehát a 4,2 százalékosra tervezett inflációra is fedezetet adjon a növekmény) – idézi a Népszabadság az adótanácsadó céget.


2011. szeptember 23.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek