kapubanner for mobile

Már kérhető minimálbér-emelési támogatás

A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra. A Munka törvénykönyvében pedig úgy változik a távolléti díj szabályozása, hogy például szabadság esetén a havi bér nem függ majd az adott hónap napjainak számától - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi sajtótájékoztatóján.

images

Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett: a kabinet és a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő érdekképviseletek között tavaly év végén létrejött megállapodás alapján 11, nehéz helyzetben lévő ágazatban igényelhetnek a cégek támogatást az idei első fél évre. A támogatás - amelyre 10 milliárd forint áll rendelkezésre - nagyjából 260 ezer embert érint ezekben az ágazatokban, közülük 100 ezren a kiskereskedelemben dolgoznak.


Május 31. a határidő


Az államtitkár kiemelte, hogy a munkaügyi központok már várják a kérelmeket, amelyeket május 31-ig lehet beadni.
Hozzáfűzte: a kabinet az élelmiszergyártásban, a textil-, a ruházati és a bőriparban, a fafeldolgozásban, a bútorgyártásban, valamint az épületek építése és a speciális szaképítés ágazatban, emellett a szálláshely szolgáltatásban, a vendéglátásban, és a kiskereskedelemben vállalja át 2013 első félévében a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is.


Egy A4-es oldal a kérelem


Czomba Sándor ismertette, hogy a munka.hu-n lehet részleteket találni a kiírásról, és a benyújtott kérelmekről legkésőbb 21 napon belül döntés születik. Jelezte: igyekeztek egyszerűsíteni az adminisztrációt; a kérelem maga egy A4-es oldal, de vannak kötelező mellékletek, amelyeket online kell benyújtani. Kiemelte: a hiánycélt nem veszélyezteti a támogatás, mivel a 10 milliárd forint forrást a költségvetésen belüli átcsoportosítással teremtették elő. Ez a keret akkor is elegendő lesz, ha minden jogosult él majd a támogatás lehetőségével. Czomba Sándor elmondta azt is, hogy a támogatás de minimis támogatást jelent, és augusztus 31-ig kell elszámolni az összeggel.


Nem függ a fizetés attól, ki, mikor megy szabadságra


A távolléti díjról az államtitkár elmondta: a visszajelzések és a szakmai egyeztetések alapján döntöttek a számítási mód megváltoztatása mellett. Kardkovács Kolos, az NGM foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkára kiemelte: a távolléti díj számításának módosítását várhatóan májusban fogadja el a parlament, és júniusban léphet életbe.


Kifejtette: a módosítás lényege, hogy a havi béres munkavállaló távolléti díjának összege igazodjon az adott hónap általános munkarend szerinti munkanapjainak számához. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy távollét esetén a munkabér nem fog változni az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától függően.


Kardkovács Kolos elmondta: teljes munkaidő esetén a bérpótlékra eső távolléti díjat úgy kell kiszámolni, hogy a havi alapbér összegét elosztjuk a 174 órával, részmunkaidő esetén pedig annak arányos részével. A Munka törvénykönyve emellett úgy változik, hogy a szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési kötelezettség alól - ismertette a helyettes államtitkár. (MTI)


2013. április 10.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk