kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Miért sztrájkolnak a Lufthansa-pilóták?

Folytatódik a Lufthansa-pilóták szerdán 0 órakor kezdődött sztrájkja, a német légitársaság szerdán mintegy 900 járatot törölt, a három nap alatt pedig csaknem 3800 járatát nem indítja el. Miért tiltakoznak?


Az Európai Bíróság döntése értelmében a nyugdíjkorhatár 65 év, a légitársaság pedig felmondta a korábbi, korkedvezményes nyugdíjba vonulásra vonatkozó megállapodást. A szakszervezet azonban úgy látja, hogy pilóták munkája nagyon stresszes, ezért továbbra is biztosítani kellene a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét.


A Lufthansa hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy az eddiginél jobb ajánlatot tett a pilóták javadalmazására és korkedvezményes nyugdíjára, ezért érthetetlennek tartja, hogy a VC a tárgyalások folytatása helyett a sztrájk mellett döntött, és három napra megbénítja a társaságot. Ez nemcsak az utasoknak okoz gondot, hanem ellehetetleníti a Lufthansa csoport több mint százezer dolgozójának munkáját is - mutattak rá.


Több tízmillió eurós a kár


A légitársaság becslései szerint az 5400 pilóta részvételével zajló háromnapos sztrájk több tízmillió eurójába kerülhet a cégnek. (MTI)


2014. április 3.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk