kapubanner for mobile
nyelv 

Multi cégeknél nyelvtudás nélkül nem megy

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A 2014 őszi HVG Állásbörze 126 - nagyrészt multinacionális hátterű - kiállítójának nyitott pozícióit megvizsgálva kiderül, hogy a cégeknek kevesebb, mint 8 százalékát teszik ki azok, akik nem várnak el semmilyen nyelvtudást a hozzájuk jelentkezőktől.


Az angol nyelv legalább társalgási szintű ismerete már szinte alapkövetelménynek számít a felsőfokú végzettségű szakemberek estében, például az állásvásáron megjelenő hazai vállalatok közel 90 százalékánál ez a tudás már pályázati feltételként jelenik meg. A beszélt nyelvek közül szorosan a második helyen a német áll (a kiállítók 57 százalékánál elvárás a meghirdetett pozíciók jelentős részében), ami elsősorban a jelentős számú német érdekeltségű vagy erre a nyelvterületre szolgáltató, illetve exportáló cégnek köszönhető.


Beszédes adat az is, hogy kiállítók még orosz nyelvtudást (18%) is nagyobb százalékban várnak el egyes pozíciók betöltéséhez, mint amennyihez egyetlen idegen nyelv ismerete sem követelmény. A rendezvényen egyre jelentősebb számban képviselteti magát az SSC szektor is, ahol igazán jól érvényesülni a jellemzően elvárt angol vagy német nyelvismeret mellett elsősorban további idegen nyelvtudással (francia, spanyol, olasz vagy valamely skandináv, illetve közép-európai nyelv ismeretével) lehet.

Bár a magyar munkavállalók közel fele úgy gondolja, hogy jobb nyelvtudással nem tudna sikeresen jobb pozíciót megpályázni, a munkaadók elvárásaiból egyértelműen látszik, hogy ma Magyarországon egy jó állás elnyeréséhez igenis szükség van nyelvtudásra.


Az idei HVG Állásbörzére szeptember 24-25-én kerül sor a Syma Rendezvényközpontban. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami a hvgallasborze.hu oldalon történhet meg.


2014. szeptember 17.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek