kapubanner for mobile
EU  nyugdíj 

Munka nyugdíj mellett: megéri?

A nyugdíjtörvények európa-szerte kitolják a nyugdíjkorhatárt, a munkáltatók azonban szívesebben foglalkoztatják a fiatalabbakat. Uniós szinten viszont a megkérdezettek több mint 60 százaléka úgy véli, lehetővé kell tenni, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is folytathassák az emberek a munkát, mutat rá az Eurobarométer, amelyet az aktív idősödés jegyében indított kampányév kapcsán publikált az unió - írja a Piac és Profit.

A ma még aktív európai megkérdezettek harmada állítja, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is szeretné folytatni munkáját. Az európaiak közel kétharmada – a magyaroknak csak 60 százaléka – vonzóbbnak tartja a részmunkaidős munka melletti részleges nyugdíjat, mint a teljes nyugdíjba vonulást.


Nagy a magyar adóteher


Magyarországon viszont sokszor már az ötvenesek is nehezen helyezkednek el. Ha pedig mégis sikerül nyugdíjasként állást találni, érdemes végiggondolni, hogy megéri-e. 2012. január 1-től a kiegészítő tevékenység megszüntetésével azok, akik öregségi nyugdíjat kapnak – vagyis elmúltak 62 évesek – tovább dolgozhatnak a nyugdíj folyósítása mellett, de a megszerzett jövedelmük után járulékot és szja-t kell fizetniük. Azok pedig, akik még nem töltötték be a 62. évüket – idéntől a korhatár évente félévvel nő – szolgálati járandóságot kapnak, és a minimálbér 112,5 százaléka után 27 százalék szociális hozzájárulási adót (a munkáltatói tb-járulék utódja) kell fizetniük. Emellett a minimálbér 150 százaléka után 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, s a minimálbér 100 százaléka után a 10 százalék nyugdíjjárulékot is le kell róniuk.


2012. január 17.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek