kapubanner for mobile

Nem húzható a szabadságkiadás

Az első félév végéig ki kell adni az összes múlt évre járó szabadságot. Már kollektív szerződés sem rendelkezhet úgy, hogy a munkáltató a második félévben tegyen eleget ennek a kötelezettségének. A nyári szabadságdömping idején, amikor az idei szabadságok nagy részét is ki kell adni, ez komoly szervezési feladatokat jelenthet a munkáltatóknak. Azokon a munkahelyeken ahol nem sikerült kollektív szerződést kötni erről a szakszervezetekkel, már március végéig ki kellett adni a tavalyi évről áthozott szabadságokat. A múlt évben átmeneti szabályként még lehetőség volt arra, hogy március vége helyett szeptember végéig adják ki a munkáltatók az előző évről átütemezett szabadságokat. A múlt évtől érvényes új szabályok szerint - amelyek a Magyar Közlöny 2007. évi, 39. számában olvashatók - a szabadságok legalább háromnegyed részét a tárgyévben kell kiadni. Legfeljebb egynegyed rész vihető át különösen indokolt esetben.

Az egynegyed rész átütemezésénél a munkáltató kétféle indokra hivatkozhat. Egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre. A kivételesen fontos gazdasági érdekre viszont nem lehet úgy hivatkozni, hogy a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható lett volna. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek