Romlik az álláshelyzet az eurózónában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2013 második felében együttesen 20 millióra emelkedhet a munkanélküliek száma az euróövezeti országokban - derül ki az Ernst & Young friss tanulményából. 2010-ben még csak 15,9 millióan voltak állás nélkül.
Az euróövezetben 2010-ben 15,9 millióan voltak állás nélkül, az Eurostat legfrissebb adatai szerint tavaly novemberben 18 millióan, az Európai Unió egészében pedig 25 millióan. A nemzetközi tanácsadó cég elemzői rámutattak: a gazdaság pangása okozza a munkanélküliek számának drasztikus növekedését. Számításaik szerint az övezetben átlagosan 0,2 százalékkal fog zsugorodni a hazai össztermék idén a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után (MTI).
2013. január 4.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?