kapubanner for mobile

Több az új állás, kevesebb a munkanélküli

Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, 2014 márciusában a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 431 500 álláskereső szerepelt, 2,7 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban, és több mint 30 százalékkal kevesebb mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján pénteken közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Kövesd hireinket, tippjeinket twitteren is ›

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,8 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,2 százalékos értéket mutatott.


2014. márciusban a nyilvántartásban 55 300 pályakezdő álláskereső szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 12,8 százalékot tett ki. A pályakezdők létszámának az előző év azonos hónapjához képesti mérséklődése tovább folytatódott: 25,2 százalékkal csökkent egy év alatt.


123 ezren tartósan munka nélkül


A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz és az előző év márciusához képest is. Előző évhez képest közel harmadával esett vissza a tartós álláskeresők száma. A 123 200 tartós állás nélküli az összes álláskereső 28,6 százalékát tette ki.


Márciusban 3,4 százalékkal kevesebben - összesen 53 900-an - kerültek álláskeresői nyilvántartásba, mint egy évvel korábban. Közülük mintegy 5700-an - a belépő mintegy tizede – első alkalommal kértek regisztrációt.
2014 márciusában a foglalkoztatók összesen 80 100 üres álláshelyet jelentettek be, amely egy hónap alatt szignifikáns emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások 72,2 százalékához igényeltek a foglalkoztatók támogatást. Összességében 2014. márciusban 138 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 65 800 maradt üres, betöltetlen.


Felpörgött a közmunka


Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma újra felfelé ívelő pályára lépett: 57 800 álláshelyet jelentettek be, amely egy hónap alatt közel négyszeresére emelkedett. A támogatott álláslehetőségek 92,5 százaléka a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarja. A legnagyobb támogatott munkaerőigény-kínálat Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt.


Több a versenyszférás állás is


Nőtt az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma is: a 22 300 fős igény az előző havinál 34,5 százalékkal, az egy évvel korábbinál közel kétszer magasabb volt. Márciusban a nem támogatott állások elsősorban tehergépkocsi-vezető, mechanikaigép-összeszerelő, egyéb szolgáltatási és szállítási, egyszerű ipari és bolti eladó foglalkozásokra vonatkoztak. (MTI)


2014. április 11.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek