kapubanner for mobile

Több nőnek lett állása

„A női foglalkoztatásban elért eredmények az atipikus munkaformák - részmunka, távmunka - bővülésének is köszönhető. Cél az, hogy az évtized végére az aktív lakosság 75 százalékának legyen állása" - mondta Szalai Piroska a női munkáért felelős miniszteri biztos.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölte, hogy 2012. negyedik negyedévében a 15-64 éves nők közül 1 millió 790 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 34 ezerrel többen, mint 2011. október-decemberben. Foglalkoztatási rátájuk 1,3 százalékponttal, 52,4 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
Szalai Piroska örömének adott hangot, hogy Magyarországon kedvező a diplomás, a 40-50 év közötti és a 12 évnél idősebb gyermeket, vagy gyermekeket nevelő nők foglalkoztatási aránya.


Rámutatott, utóbbi 75 százalék, ami magasabb az európai uniós átlagnál. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az alacsony iskolázottságúak, az alapfokú végzettségűek, a szakképzetlenek jelentős hátrányban vannak az elhelyezkedésnél.


A munkahelyvédelmi akciótervben a kismamák célcsoport


A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a kormányzat januártól munkahelyvédelmi akciótervvel is segíti a foglalkoztatást, ez a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szakképzetlenek és a kisgyermekes anyák munkaadói számára is kínál adókedvezményt. Hozzátette, ezen kívül több kisebb program is fut és készül a jövőben, támogatva a nők munkavállalását is.


A miniszteri biztos fontos feladatnak nevezte az atipikus munkakörök bővítését, hogy a gyesről, gyedről visszatérő anyák újra beléphessenek a munkaerőpiacra. Ezen a téren ugyanakkor elvárásként fogalmazta meg a munkaadók és a munkavállalók jövőbeni együttműködését egyedi, speciális megoldások kidolgozása érdekében.


Itt lesznek új munkahelyek


Szalai Piroska szólt arról is, hogy kutatások szerint a fejlett országokban három nagy területen, az infokommunikáció, a zöld gazdaság, valamint a szociális és egészségügyi szférában nagyobb munkaerőigénnyel lehet számolni a következő 10 évben (MTI).


2013. január 31.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek