Új munkahelyek északkeleten - bővül a Bosch és bútorgyártó is jön
Miskolcon részben uniós támogatásból 200 új munkahelyet teremt a Bosch, míg Bátonyterenyén egy bútorgyártó cég telepedik és és 150 főt foglalkoztat egy év múlva.
Három új cég Bátonyterenyén
Mindeközben Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
Bíró Tivadar, a cég általános igazgatója elmondta: a Sinia Kft. jelenleg a salgótarjáni ipari parkban működik, és mivel ott nincs lehetőség a telephely bővítésére, a most épülő bátonyterenyei ipari parkban fejlesztenek. 2014-ben másik két cég, az FR3-Technológia Acélszerkezetgyártó Kft. és a Meldetechnik Kft. is megkezdi a gyártást az ipari parkban, ők 37 embernek adnak munkát Bátonyterenyén (MTI).
2013. április 17.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?