kapubanner for mobile

MSZP: a férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év szolgálati jogviszony után!

Az MSZP gátat szabna a legmagasabb, sokmilliós nyugdíjaknak, a legkisebbeket pedig felzárkóztatná.

Az MSZP a férfiaknak is lehetővé tenné a negyven év szolgálati jogviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét - mondta Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott, az Orbán-kormány túl merevvé tette a nyugdíjazás feltételeit, aminek eredményeként előfordulhat, hogy valaki 47 év munkaviszony után sem tud még nyugdíjba vonulni.

Korózs Lajos emellett szólt arról is, az MSZP úgy csökkentené a nyugdíjak közötti jelenlegi nagy különbségeket, hogy a legmagasabb, sokmilliós járandóságoknak gátat szabna, a legkisebbeket pedig felzárkóztatná. A szocialista politikus szerint mindennek a fedezetét egy többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével biztosítanák. Hangsúlyozta, a szocialisták visszatérnének a nyugdíjak úgynevezett svájci indexálásához, vagyis a nyugdíjemelések mértékének meghatározásakor figyelembe vennék a keresetek növekedését is. Korózs Lajos szerint ezzel az eljárással átlagosan idén tízezer forinttal emelkedhettek volna a nyugdíjak, szemben a jelenlegi, átlagosan 3500 forinttal.

Az MSZP politikusa megerősítette, pártja visszaállítaná a rokkantnyugdíjazás lehetőségét is és kárpótolná azokat, akiktől az elmúlt években jogtalanul vették el ezt a járandóságot.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk