kapubanner for mobile

MSZP: a Fidesz csak a közmunkában látja a romák felzárkóztatását

Az MSZP szerint a Fidesz és a Lungo Drom szegénységi bizonyítványa, hogy ma is csak a közmunkában látják a romák felzárkóztatásának lehetőségét.

images

Teleki László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ezt csütörtökön arra reagálva közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével folytatott megbeszélés után, hogy a közmunka volt a legnagyobb jótétemény a roma közösség számára az elmúlt négy évben.

Az MSZP szerint diplomás roma fiatalok ezrei várják, hogy lehetőséghez jutva cáfolják: "a romák kizárólag kiszolgáltatottságban, a tisztességes munka lehetőségétől megfosztva képesek boldogulni". A miniszterelnök valódi politikai célja, hogy fenntartsa a kilátástalanságot, és konzerválja a kiszolgáltatottságot - tette hozzá.

Álláspontja szerint "a közmunkának hívott szociális segélyprogram" sem napi megélhetést, sem egzisztenciális biztonságot nem teremt. A cigányság elárulásának nevezte, hogy az ORÖ elnöke évek óta "mosolyogva asszisztál Orbán Viktor hamis ígéreteihez ahelyett, hogy felemelné a szavát a kormányzati kirakatpolitika ellen".

Orbán Viktor csütörtöki nyilatkozatában megerősítette, hogy az európai - és a hamarosan Magyarországon is jelentkező - munkaerőhiányra nem a bevándorlást, hanem a rejtett tartalékok mozgósítását tartja a helyes erkölcsi megoldásnak, márpedig Európa és benne Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka szerinte a roma közösség.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk