kapubanner for mobile

MSZP: a kormány "suttyomban" bevezette az önköltséges egészségügyet

Az MSZP szerint a magyar egészségügy jelenlegi állapota sérti a betegek és az egészségügyben dolgozók emberi méltóságát. Varga László országgyűlési képviselő értékelése szerint a kormány felháborító módon, "suttyomban" bevezette az önköltséges egészségügyet.

images

Varga László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, annak ellenére van igen rossz helyzetben az egészségügy, hogy a kormány beszedi a túladóztatott emberektől az adókat.

Kitért arra, hogy a jövő évi költségvetésben további 40 milliárd forinttal csökken a kórházak finanszírozása. Hová tűnnek az adóforintok, amiből gyógyszert, eszközöket kellene vásárolni? - kérdezte.

Varga László értékelése szerint a kormány felháborító módon, "suttyomban" bevezette az önköltséges egészségügyet.

A szocialisták Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke elmondta, hogy a napokban megjelent sajtóhír szerint Miskolcon a műtősnők munkaruhát sem kapnak, azt saját pénzből a turkálóban veszik meg. Az ellenzéki politikus azt javasolta, hogy rakják el ezeket a számlákat, mivel eljön majd az ideje, amikor benyújthatják a Fidesz-kormánynak a számlát.

A politikus több forrást, béremelést, a várólisták csökkentését, a kórházak működésének biztosítását sürgette.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek