kapubanner for mobile

MSZP: biztosítási jogviszony nélkül maradhat a rokkantak egy része

Hónapokig vagy akár évekig társadalombiztosítási ellátás nélkül maradhatnak azok a megváltozott munkaképességűek, akik fellebbeznek a rokkant-felülvizsgálat eredménye ellen - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Korózs Lajos.

Az MSZP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy akik nem értenek egyet a felülvizsgálati bizottság döntésével, és fellebbeznek ellene, az eljárás végéig nemcsak az ellátásukat, hanem biztosítási jogviszonyukat is elveszítik, így csak életmentő beavatkozásokra tarthatnak igényt. Hozzátette: ha valaki a fellebbezés elutasítása után bírósághoz fordul, akár évekre ellátás nélkül maradhat.

Korózs Lajos szerint az Orbán-kormány "nem tekinti embernek" a rokkantakat: előbb csalónak állította be, majd megfosztotta őket a nyugdíjuktól, tavaly januártól pedig 200 ezer embert kötelezett állapot-felülvizsgálatra. Szavai szerint a felülvizsgálat rosszul halad, várhatóan idén sem végeznek vele, azoknak pedig, akik fellebbeznek a határozat ellen, ez idő alatt régi ellátásuk már, az új pedig még nem jár, így ehhez kapcsolódó biztosításuk is megszűnik.

A szocialista párt elnökségi tagja azt is megemlítette, hogy a parlament előtt fekvő alkotmánymódosítás a rokkantság helyett a fogyatékosság kifejezést szerepeltetné az alaptörvényben, amely jelenleg úgy szól, hogy "anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult".

Korózs Lajos úgy fogalmazott: a kormányoldal a jelek szerint nincs tisztában azzal, hogy nem minden rokkant fogyatékos, vagy el akarja venni tőlük jelenleg is csak mintegy 20 ezer forintos támogatásukat.

Szombaton a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) közleményben tiltakozott az ellen, hogy kikerülhet az alkotmányból a rokkantság fogalma. Ezzel ugyanis szerintük több százezer megváltozott munkaképességű ember ellátása kerülhetett volna veszélybe.

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő ezután úgy nyilatkozott: a rokkantság és a fogyatékosság kifejezés is szerepelni fog az alaptörvényben, a Fidesz-frakció ugyanis Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter megkeresésére támogatja ezt, és erről módosító javaslatot terjesztenek a parlament elé.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk