Munka miatt hajlandóak lennének költözni
Egyre inkább hajlandóak költözni a munka érdekében a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.
A STEM/MARK közvélemény-kutató intézet februári felmérése szerint az aktív cseh lakosság 45 százaléka lenne hajlandó elköltözni állandó lakhelyéről, hogy dolgozhasson. A leginkább - 62 százalék - a karrierjük elején álló fiatalok hajlandóak elhagyni eddigi lakhelyüket. Magasabb korral ez a hajlandóság jelentősen csökken. Az 50 éven felüliek körében már csak 25 százaléka lenne hajlandó a költözésre.
A megkérdezettek 20 százaléka csak Csehországon belül lenne hajlandó szükség esetén a költözésre, míg a megkérdezettek 25 százaléka költözne külföldre gond nélkül. Ők inkább a fiatalabb generációk képviselői. Közülük minden harmadik Európában szeretne maradni, míg kétharmad a világ más részeire is elmenne.
A STEM/MARK intézet kommentárjában megjegyzi: a felmérés eredményét, az emberek szóbeli nyilatkozatait az eddigi gyakorlat nem igen igazolja. Az utóbbi tíz év alatt a hozzáférhető adatok szerint mindössze a csehek 16 százaléka költözött el munka miatt állandó lakhelyéről. Szakértők szerint valószínűsíthető az is, hogy a mai, nagyobb mozgékonyságra való hajlandóság a nemzetközi gazdasági válság következménye is.
Az állandó lakhely elhagyása elleni leggyakoribb indokok, hogy megszakadnak az eddigi környezettel, a szűkebb családi és rokoni háttérrel való rendszeres kapcsolatok, a gyerekeknek iskolaváltásra van szükségük, illetve külföldre költözés esetén az idegen nyelv ismeretének hiánya.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?