kapubanner for mobile

Leépítenek, majd drágán visszavesznek embereket – új trend a munkaerőpiacon?

A cégek tömegesen építenek le a mesterséges intelligencia és az átalakuló készségigények miatt, miközben később sokszor drágábban vesznek vissza munkaerőt. Egy friss nemzetközi HR-kutatás szerint a vállalatok többsége ugyan kínálna belső áthelyezési lehetőségeket, a dolgozók azonban ebből alig érzékelnek valamit – ami tovább mélyíti a bizalmi válságot.

Leépítenek, majd drágán visszavesznek embereket – új trend a munkaerőpiacon?-

A vállalatok egyre nagyobb része számol tartós és ismétlődő leépítésekkel a következő időszakban – derül ki az LHH nemzetközi kutatásából. A felmérés szerint a HR-vezetők 87 százaléka azt mondta, hogy szervezetük már végrehajtott vagy a következő 12 hónapban tervez létszámcsökkentést.

Az LHH egy globális HR- és tehetségmenedzsment vállalat, az Adecco Group része. Több mint 60 országban működik.

A kutatás szerint a leépítéseket elsősorban a készségigények átalakulása, a mesterséges intelligencia terjedése és a gyorsan változó üzleti környezet hajtja. A válaszadók 39 százaléka már most is csökkentette a létszámot, és további elbocsátásokra számít.

Az LHH szerint a munkaerő-átalakítás már nem egyszeri válságreakció, hanem folyamatos működési jelenséggé vált: a HR-vezetők 78 százaléka már „rendszeres eseményként” írja le a leépítéseket.

A cégek leépítenek, majd később jóval többet fizetnek ugyanazért a szakértelemért

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása az úgynevezett „Layoff Cost Paradox”, vagyis a leépítési költségparadoxon. A vállalatok sok esetben elküldenek olyan munkavállalókat, akiknek a tudására később ismét szükségük lesz, ezért később drágábban kénytelenek új munkaerőt toborozni.

Azok közül a cégek közül, amelyek mérik az újrafelvétel költségeit, közel háromnegyed úgy látja, hogy a külső toborzás többe kerül, mint a munkavállalók belső áthelyezése vagy átképzése.

A költségeket nemcsak a toborzás és onboarding növeli, hanem az elveszett termelékenység és az intézményi tudás kiesése is. Az LHH szerint ezért egyre fontosabb lenne az úgynevezett redeployment, vagyis a munkavállalók szervezeten belüli áthelyezése és új szerepkörökbe irányítása.

Óriási szakadék van a HR és a dolgozók érzékelése között

A kutatás szerint a cégek és a munkavállalók teljesen másképp látják a belső mobilitási programok működését.

Miközben a HR-vezetők 77 százaléka állítja, hogy vállalatánál működnek belső áthelyezési és mobilitási programok, a dolgozóknak mindössze 19 százaléka mondta azt, hogy érzékeli vagy tapasztalja ezeket a lehetőségeket.

A kutatás szerint ez az egyik legsúlyosabb probléma: hiába léteznek elvileg ilyen programok, azok nem jutnak el a munkavállalókhoz, ezért a cégek nem tudják megtartani a jövőben is fontos készségekkel rendelkező embereket.

A dolgozók egyre jobban félnek attól, hogy elavul a tudásuk

A kutatás alapján a munkavállalói szorongás is új szintre lépett. A dolgozók már nemcsak az elbocsátásoktól tartanak, hanem attól is, hogy a tudásuk elveszíti piaci értékét.

A megkérdezettek:

  • 67 százaléka aggódik a gazdasági helyzet és a folyamatos leépítési hírek miatt,
  • 58 százalék attól fél, hogy az iparági leépítések rontják saját jövőbeli esélyeiket,
  • 56 százalék pedig úgy érzi, hogy készségei már nem relevánsak.

Az LHH ezt „skills confidence gap”-nek, vagyis készségbizalmi válságnak nevezi.

A leépítések a vállalati bizalmat is rombolják

A felmérés szerint a leépítések nemcsak az érintett munkavállalókra hatnak, hanem azokra is, akik maradnak.

A dolgozók 73 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy évben a saját csapatában is történtek elbocsátások. A leggyakoribb következmények:

  • megnövekedett munkaterhelés,
  • romló morál,
  • bizonytalanság,
  • a vezetésbe vetett bizalom csökkenése,
  • termelékenységromlás.

Minden negyedik munkavállaló arról számolt be, hogy egy leépítés közvetlenül rontotta a vezetés iránti bizalmát.

A HR-esek mentális terhelése is nő

A kutatás szerint a folyamatos átszervezések a HR-szakembereket is egyre jobban megterhelik.

A HR-vezetők 64 százaléka mondta azt, hogy a folyamatos restrukturálás negatívan hat mentális jóllétére. A legnagyobb akadályok között szerepel:

  • a stratégiai munkaerő-tervezés hiánya,
  • a gyenge AI- és adatelemzési képességek,
  • valamint az úgynevezett „talent hoarding”, amikor a vezetők nem akarják átengedni jó munkavállalóikat más területekre.

Közben a cégek jelentős része még mindig nem méri megfelelően a belső mobilitási programok eredményességét:

  • 36 százalék méri a tanulási aktivitást,
  • 32 százalék a mobilitási költségmegtakarítást,
  • 30 százalék az áthelyezések számát,
  • 25 százalék pedig azt, mennyi idő alatt sikerül új szerepkörbe helyezni a dolgozókat.

A leépítések már employer branding kockázatot is jelentenek

A leépítések kezelése már nemcsak HR-folyamat, hanem reputációs és employer branding kérdés is.

A dolgozók 46 százaléka azt mondta, hogy akár rögzítené vagy nyilvánosságra hozná saját leépítési élményét, miközben a HR-vezetők 63 százaléka tart attól, hogy ezek a beszélgetések nyilvánosságra kerülhetnek.

A kutatás szerint emiatt a vállalatok számára kulcskérdéssé válik, hogyan kezelik az elbocsátásokat, a belső mobilitást és a távozó munkavállalók támogatását.

A jövőben azok a vállalatok kerülhetnek előnybe, amelyek képesek összekapcsolni a leépítési folyamatokat a belső mobilitással, az átképzéssel és a karriertámogatással.

kép: magnific.com

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek