Munka: példát vehetünk a kínaiakról
Orbán Viktor miniszterelnök szerint munkaalapú társadalmakra van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy a közösség tagállamai versenyképesek legyenek Kínával és az Egyesült Államokkal.
A kormányfő csütörtökön Marseille-ben, az Európai Néppárt kongresszusának keretében rendezett konferencián emlékeztetett arra, hogy míg például Kína aktivitási rátája 85 százalék, az Egyesült Államoké pedig 75, addig Európában ez az arány mindössze 65 százalék. Jóléti állam helyett munkaalapú államra van szükség - összegezte véleményét.
A magyar kormányfő kitért az euróválságra is. Úgy fogalmazott, hogy nem az alapszerződés módosítása lenne az üdvözítő, az ugyanis olyan vitákat gerjesztene, amilyenekre most nincs idő, hiszen gyors megoldásra van szükség. Álláspontja szerint úgy kell megoldani az euróválságot, hogy az ne feszítse szét a 27 tagállamból álló EU kereteit, ugyanakkor az eurózóna problémáját az övezeten belül kell rendezni. Az euró érték, és a közös pénz az euróövezeten kívüli országok számára továbbra is vonzó - szögezte le.
Szólt arról is, hogy a politika nem működhet üzleti, piaci logika alapján. Az üzlet és a politika két különböző dolog, egy jó üzletember nem biztos, hogy jó politikus is - mondta Orbán.
Jyrki Katainen finn miniszterelnök a konferencián egyebek között arról beszélt, hogy a múltban túl sok ország, túl olcsón, túl sok hitelhez jutott. Olyan volt a helyzet, mint a vallás ördög nélkül - fogalmazott.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke konkrét terveket sürgetett az euróválság megoldása érdekében, ugyanis - mint mondta -, nagy a teher a vállakon. Hangsúlyozta, hogy az uniónak helyt kell állnia a globális versenyben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot 1 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete