kapubanner for mobile

Munkahelyeket hoz létre a Royal Traktor Pápán

Húsz munkahelyet hoz létre a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyén, ahol értékesítési képzéseket is tartanak majd.

Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét Pünkösd-hétfőn. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a beruházás jelentőségét jelzi, hogy tavaly a mezőgazdasági beruházásokon belül a gazdák az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.

Az agrárminiszter kiemelte: az egyéni és társas vállalkozások 2019-ben 180,7 milliárd forintért vásároltak új gépeket, ami az előző évhez képest 3 százalékos növekedés. A mezőgazdasági gépberuházások összértékének 56 százalékát az erőgépek beszerzése tette ki, a teljes értékesítésen belül a traktorok 34 százalékos arányt képviselnek.

Muhari Béla, a Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója elmondta, 20 új munkahely jön létre a telephelyen, ahol a tervek között szerepel értékesítési képzések indítása.

Rámutatott: a koronavírus-járvány ráirányította a figyelmet az agrárágazat stratégiai jelentőségére, hiszen folyamatosan ellátták feladatukat a benne dolgozók a járvány idején is.

Cégük kimagasló üzleti sikert ért el, hiszen 2018-ban kétszáz eladott traktorral az erőgép-értékesítés a duplájára növekedett egy év alatt és a növekedés ezt követően is folytatódott.

Nagy István úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság korszakváltás küszöbéhez ért, a jövő pedig az agrármodernizáció és az agrárdigitalizáció.

Muhari Béla elmondta azt is, hogy a cég tulajdonában több mint 80 traktor van a pápai, kecskeméti és mátészalkai telephelyeken. A következő telephely megvalósítását Kaposváron tervezik még ebben az évben - tette hozzá.

A cégcsoport árbevétele az elmúlt évben meghaladta a kétmilliárd forintot, az eredmény pedig 100 millió forint felett volt.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek