kapubanner for mobile

Munkahelymegőrzést és húsz százalékos emelést akarnak a köztisztviselők

Az önkormányzati munkahelyek megőrzését és egy húsz százalékos tarifaemelést akar elérni a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) - közölte Fehér József, az érdekképviselet ősszel leköszönő főtitkára.

Az MKKSZ egész napos programalkotó és tisztújító kongresszusa után Fehér József elmondta, hogy ismét a szervezet elnökévé választották Árva Jánost, a főtitkári teendőket pedig szeptembertől Boros Péterné látja majd el. Közölte, a Budapesten tartott kongresszus négy fontos kérdésről tárgyalt. Elsőként azt akarják elérni, hogy a járási rendszerre való átállás után is legyen minden önkormányzati dolgozónak munkahelye, azaz ne legyenek elbocsátások. Azt is el akarják érni, hogy 2013. január elsejétől a közszolgálat egészében legyen egy húsz százalékos tarifaemelés, ami szavai szerint azt jelenti, hogy az egyes tételeket ilyen mértékben kellene megemelni. Ez legkevesebb 8-10 százalékos bruttó keresetnövekedést jelenthet - - tette hozzá. Utalt arra is, hogy a szférában négy éve nem volt tarifaemelés. Jelezte, a tarifaemelés és a béremelés közötti lényeges különbség az, hogy előbbi beépül a rendszerbe.

A főtitkár elmondta azt is, hogy egy több évre szóló bérfelzárkóztatási programra tettek javaslatot a kormánynak, amelynek az a lényege, hogy a kereseteknek minden évben a tervezett infláció mértékével és a tervezett GDP-növekedés ötven százalékával kell emelkedniük.

Elfogadtak egy szakmapolitikai csomagot is, amelyben egyebek mellett minőségi jogszabályalkotást, bürokráciacsökkentést vállaltak, valamint a közszolgálat teljes korrupciómentességét tűzték ki célul. Fehér József utalt arra, hogy a korrupciós ráta ma is csak négy ezrelék, ami azt jelenti, hogy ezer megkérdezett ügyfélből mindössze négyen mondják azt, hogy az ügyintézésért, az adott ügy jobb elbírálásáért pénzt kértek tőle. Ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy az MKKSZ szakszervezetként nem csak a bérekért és a munkahelyekért harcol, hanem megtesz mindent a jobb közszolgáltatásokért is.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk