kapubanner for mobile

Munkahelyteremtésre fordítják a vezetői prémiumok felét

Munkahelyteremtésre fordítja a kormány az állami vezetők idei prémiumának felét, jövőre pedig az egész összeget, összesen több mint kétmilliárd forintot - közölte a kormányszóvivő kedden az MTI-vel.

Daróczi Dávid elmondta, hogy két intézkedés érinti az állami cégek menedzsmentjét: egyrészt a vezetők idei prémiumának felét és a jövő évi teljes összeget elveszik, másrészt tíz százalékkal kevesebb lesz a felügyelő-bizottsági és igazgatótanácsi tagok tiszteletdíja. Mint kifejtette, mintegy 250 állami cég 450 vezetőjét érinti a prémiumra vonatkozó döntés. Technikailag ezt úgy kivitelezik, hogy a cégvezetők és helyetteseik a pénzt az államkincstár egy elkülönített számlájára utaltatják majd. A szóvivő kitért arra, hogy becslésük alapján ez az összeg idén nettó 6-700 millió, jövőre pedig 1,5 milliárd forint lesz. A kormány szándékai szerint ebből az összegből 600 embernek lehet munkahelyet teremteni, ők erdőtelepítéssel foglalkoznak majd. Az államkincstári számlát egy kormánytól független szakemberekből álló ellenőrző testület felügyeli, ennek tagja többek között egy közgazdász, egy könyvvizsgáló, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói és munkaadói oldalának egy-egy képviselője. A testület félévente nyilvános jelentést készít.

Daróczi Dávid kitért arra, hogy önkormányzati és magántulajdonú cégek is befizethetnek a számlára, ami még több munkahely megtemetését eredményezheti. Beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése értelmében a többségében állami tulajdonú cégeknél az igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagok tiszteletdíját tíz százalékkal csökkentik. A száz százalékban állami tulajdonú cégeknél erről elég egy alapítói határozatot kiadni, a többinél viszont közgyűlés összehívására van szükség a döntés elfogadásához. Ezek folyamatban vannak - tette hozzá a kormányszóvivő.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek